A napokban hunyt el a zenekar gitárosa, de a banda folytatja a turnét.
A napokban hunyt el a zenekar gitárosa, de a banda folytatja a turnét.
Több mint negyven éve áll színpadon, és előadásait a mai napig óriási ováció kíséri a világ minden pontján.
A 83 éves zenész ünnepi koncertje közben jelentette be a szomorú hírt.
Bryan Adams már 15 éves korában a rockzenének szentelte az életét, 18 évesen pedig aláírta első lemezszerződését. Rekedtes hangjával az egész világot meghódította, és bár az évek telnek, népszerűségéből a nagyszerű énekes mit sem veszített.
A Millenáris új kulturális programsorozatot indít útjára november másodikától BEFOGADÓ címmel.
Az EuShorts Európai Rövidfilm Fesztivál 2011-ben is folytatja a mozi egészségügyi reformját.
Két és fél hetes programsorozattal ünnepli 45. születésnapját a Budavári Művelődési Ház, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a legendás Bemrockpart.
Inner Mission címmel szólóalbummal jelentkezett Alba Hyseni. A nem mindennapi hanggal rendelkező, albán származású énekesnő, aki már 15 éve él Budapesten, lemezét november 7-én a fővárosi Instantban mutatja be a közönségnek.
Precizitás, hihetetlen összjáték, légiesség, virtuozitás – Pat Metheny péntek esti koncertjével elvarázsolta Budapestet.
Frances Bean Cobain a Facebookon tette közzé a nagy hírt, hogy barátja, a rockzenész Isaiah Silva megkérte a kezét.
A ’70-es években világhírnévre szert tevő zenekar új albummal kényezteti rajongóit.
Az énekes és bandája éppen turnézik, így a koncertet el kellett halasztani.