1970 óta első countrylemezén dolgozik Jerry Lee Lewis; az album várhatóan még ebben az évben megjelenik.
1970 óta első countrylemezén dolgozik Jerry Lee Lewis; az album várhatóan még ebben az évben megjelenik.
Augusztus 25. és 30. között rendezik meg idén 41. alkalommal a SZIN-t a Újszegedi Partfürdőben; idén fellép többek közt Macy Gray, a Guano Apes, a !Deladap, Gabriella Cilmi, Russkaja és DJ Spiller
Immár percre pontosan lehet tudni, hogy milyen gyógyszereket kapott orvosától életének utolsó napján Michael Jackson, akinek halálát a hivatalos szakértői jelentés szerint altató-túladagolás okozta.
Altató-túladagolás okozta Michael Jackson halálát - adta hírül hétfőn a The Los Angeles Times című napilap igazságügyi orvosszakértőkre hivatkozva. A Los Angeles-i halottkém szerint emberölés történt.
Magyarországon is nagy a rajongótábora Leonard Cohennek, aki augusztus 31-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában; a kanadai származású énekes-dalszerző fellépésére Kern András is készül, aki tizenegy évvel ezelőtt albumot jelentetett meg Cohen dalaival.
Elővételben már árulják a jegyeket a Bécsben sorra kerülő Michael Jackson emlékkoncertre, a legolcsóbb jegy 63 (17 ezer forint), míg a legdrágább 518 euró (140 ezer forint). A fellépők sora egyelőre nem ismert.
Bruce Springsteennek nem kell I’m The Boss-feliratú bögre ahhoz, tudjuk: ő a Főnök. És egy főnöknek igaza van. Akkor is, ha best of lemezt jelentet meg. Erre most jó oka van, együttesével, a The E Street Banddel Európában koncertezik.
A SyCo lemezkiadó és a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) a rendőrséget hívta segítségül, hogy "levadásszák" azt a számítógéphackert, aki Leona Lewis és Justin Timberlake közös dalának felvételét kijuttatta az internetre.
Elég masszív ez a nyár, még az utolsó napokra is marad egy kis izgalom. A Blaha Lujza tér környékének lakói hétről hétre kapaszkodni kénytelenek. Tegyék is.
A barokk mellett reneszánsz és kortárs zene is szerepel a Börzsönyi Barokk Napok koncertkínálatában. Augusztus 24. és 28. között, öt településen.
30 éve alakult a Karthago zenekar, akkor, amikor Magyarországon tetőzött az ún. őszinte kőkemény rock. A 30 év egy karthagói elefántnak meg sem kottyan. Most jelent meg új lemezük, Időtörés címmel. Szigeti Ferenccel beszélgettünk.
New Jersey-i rendőrök nem ismerték fel Bod Dylant, az amerikai rocklegendát, amikor a minap igazoltatták őt.