Vértálak, sétabotok és új ékszerkollekciók bemutatója mellett számos különleges kiállítással készülnek a budapesti galériák a műgyűjtők éjszakájára április 12-én.
Vértálak, sétabotok és új ékszerkollekciók bemutatója mellett számos különleges kiállítással készülnek a budapesti galériák a műgyűjtők éjszakájára április 12-én.
Antinóoszt, Hadrianus római császár szeretőjét mutatja be egy kiállítás Olaszországban. Helyszíne a Rómához közeli Hadrianus-palota, ahol a császár és a szépséges ifjú szerette egymást. Antinóosz (latin írásmód szerint Antinous) a mai napig nem veszített vonzerejéből. Az ókorban istenként imádták, Hadrianus császár várost és templomot szentelt neki, és a mai napig a szépség és a fiatalság ikonjának számít.
Az amerikai kormány megbízatásából, Hollywoodból érkező rendezőkkel forgattak a koncentrációs táborban.
A festőművész római és párizsi utazásain készült tíz olajfestményéből, épületeket, utcarészleteket, vasúti síneket, felüljárókat, hidakat és kávéházbelsőket ábrázoló alkotásaiból nyílik kiállítás vasárnap.
Idén először rendezik a fertődi Esterházy-kastélyban az ország első és legrangosabb régizenei fesztiválját, a Régi Zenei Napokat.
Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió 2012 áprilisában is gondol a kultúrafogyasztókra. Színházi programokkal és kiállítással várnak minden érdeklődőt.
A híres festő életművéből nyílik átfogó kiállítás a hétvégén Bécsben - közölték csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében az osztrák fővárosban.
Hét magyar galéria kapott meghívást idén a kortárs és modern művészet tavaszi találkozójára és vásárára, a Grand Palais kiállítócsarnokban csütörtökön megnyílt Art Paris Art Fair-re.
Középkori vértezetekből és az íjak történelméről nyílt kiállítás a szigligeti várban; a kollekció október végéig látható a Balaton-parti településen.
Rengeteg, a meztelenség témáját feldolgozó fotót láthatunk mostanában- Miru Kim önmagát elhagyatott helyeken ábrázoló képeitől kezdve Ryan McGinley alkotásaiig, melyeken a szubjektum szinte környezete szerves részévé válik.
Volt egyszer egy sajtófotó kiállítás, ahol még celluxszal ragasztgatták a képeket a falra. Azóta eltelt három évtized. Változás képekben, gépekben és témákban.
A romániai kommunista rendszer exhumált áldozatairól nyílik kiállítás kedden Aradon - közölte az MTI-vel a tárlat anyagát összegyűjtő Marius Oprea történész, a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) vezetője.