Népszerű a pécsi Leonardo-kiállítás: a tárlatot tízezren tekintették meg a nyitás óta eltelt kevesebb mint négy hét alatt.
Népszerű a pécsi Leonardo-kiállítás: a tárlatot tízezren tekintették meg a nyitás óta eltelt kevesebb mint négy hét alatt.
46 alkotó csaknem 150 műve látható az Alföld - Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből című, szombaton megnyílt, szeptember 21-én záruló kiállításon.
Két évig tartó előkészület után nyitották meg a német fővárosban a kínai képzőművész pályafutásának eddigi legnagyobb, Evidence című tárlatát, melyre máris százezren voltak kíváncsiak.
A Franciaországban világhírűvé vált magyar festő munkásságának eddig kevésbé ismert, magyarországi korszakát is feldolgozza a Ludwig Múzeum csütörtökön megnyílt, 68 képet felvonultató Hantai-életműkiállítása.
Az olasz pénzügyőrség bűnszövetkezetben való részvétel, korrupció és közbeszerzési csalás vádjával csütörtökön hét személyt vett őrizetbe, közöttük Angelo Paris-t is.
Május 11-én nyílik az év kiemelt kiállítása a MODEM-ben. A tárlat az ország legnagyobb tájegysége, számos sztereotípia talaja, a Debrecennek is helyet adó Alföld és a képzőművészet kapcsolatát mutatja be több mint száz műalkotáson keresztül.
Az amerikai énekes-dalszerző kreativitása nem merül ki a zenében. Drawn Blank Series című képzőművészeti kollekcióját most először láthatja a nagyközönség egy New York-i galériában.
A Balázs Béla-díjas fotográfustól, érdemes művésztől csütörtökön 14 órakor vesznek búcsút barátai, kollégái és tanítványai a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben - közölte a Magyar Fotóművészek Szövetsége kedden.
Három ukrán művész az ország válságának filozófiai gyökereit vizsgálja a Pinchuk Művészeti Központban megrendezett kiállításon. A Félelem és remény című tárlat május 17. és október 5. közt látható.
A közönséget is bevonja az építés folyamatába a június 7. és november 23. között megrendezendő 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále kiállítása, Jakab Csaba és Márton László Attila Építés/Building című projektje.
A magyar videoművészet első három nemzedékét kínai videomunkákkal együtt bemutató kiállítás nyílt Berlinben a német főváros egyik legrangosabb kortárs képzőművészeti fesztiválja, a Gallery Weekend Berlin alkalmából.
A Werk Akadémia Zenei menedzsereinek vizsgakoncertje keretében mutatkozik be Szirtes Edina Mókus és új, Sz.E.M elnevezésű zenekara. Május 15-én 20.30-tól a Fogasházban hallhatjuk őket.