Elhatároztam, hogy a királlyal lépek először. Királyként fogom végigjátszani a partit. Beöltöztem hát, aztán szemügyre vettem a terepet. Lépnem kell, mielőtt bárki észrevesz, gondoltam, ami persze ostobaságnak tűnhet egy sakkozó számára, de én nem tehettem másképp: beleszerelmesedtem ugyanis az ellenfél királynőjébe! Igaz, sohasem láthattam közelről, hiszen egész udvartartás rejtegette védőszárnyai mögött, én mégis tudtam: gyönyörűséges leány... Egyszerűen nem bírtam tovább. Cselekednem kellett.

Unatkozom fenemód – ebből a napból sem lesz már semmi. Kiülök hát a tópartra, pecabottal a kezemben, és türelmesen várok. Hadd múljon az idő. Már-már elbóbiskolok, de hoppá, az úszó megrándul, egyszer, kétszer, háromszor, ez már nem tréfa, úgyhogy most én rántok, egyszer, kétszer, és máris ott szomorog egy jókora ponty a zsinór végén.

Az egyes nyelvekben fellelhető nyelvtani nemek vizsgálatakor mindenek előtt arra kell felhívni a figyelmet, hogy már maga az elnevezés is megtévesztő lehet a kívülállók számára. A „nyelvtani nem” ugyanis olyan kategóriát sejtet, amit a tudományos nyelvészet kreált magának a könnyebb megértés és feldolgozás végett: ugyanakkor feltűnő az a hiány, amely e kategória eredetének vizsgálatát jellemzi a nyelvészet területén.

Az Arany Tigris söröző „poszthrabal” törzsasztalánál mindenféle ember üldögél kedd délutánonként: színházigazgató doktor, teniszoktató, a művészettörténetek professzora, vegyészmérnök, Hrabal egykori jóbarátai, és persze a világ minden tájáról ide érkező bohemisták. Amikor befogadtak e díszes társaságba, természetesen mindenki „eldicsekedett” azzal a pár keresett vagy keresetlen szóval, esetleg mondattal, amit ismert magyarul.

Hasonló ez a dátum Csehország számára a magyar 1956. november 4-hez. Azért írom, hogy hasonló, mert Csehországban, azaz Csehszlovákiában minden egy kicsit másképpen történt. Magyarországon 1956. október 23-ával kezdődött a forradalom, és november negyedike után hamarosan véget ért – ha máskor nem, 1957. május 1-jén egészen biztosan.

Az én anyanyelvem a magyar. Viszonylag kevesen beszélik, hagyjuk most a 10 vagy 15 millió kérdését nemzettestileg, maradjunk a nyelvnél, de akkor is kevesen vagyunk, és a közeljövőben nem is várható, hogy a magyar a népek közötti kommunikáció egyik alapnyelvévé válik. Még akkor sem, ha mindenki hoz magával egy embert, aki megígéri, hogy megtanul magyarul.

Sohasem volt még ilyen gyönyörű idő a kis szigeten. A tenger nyugodt, néma csöndben játszadozott a parti homokszemekkel, a köveken rákok és madarak hancúroztak, a nap sugarai fényesen cikáztak mindenfelé. Egy kicsit beljebb, a szárazföldön zöld levelek integettek egymásnak, az ezerszínű virágok tarka lepkéket és fényes bogarakat csaltak magukhoz bódító illatukkal. Olyan harmónia uralkodott az egész szigeten, mintha az maga lenne a Paradicsom.

Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „utazni”, bizonyára óvatosabban bánnánk mindazzal, ami e szóhoz kapcsolható. Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „megpihenni”, bizonyára megváltozna életünk, mi több, felsejlene bennünk a lét maga. Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „visszatérni”, bizonyára újra megtalálnánk a zűrzavarban a dolgok igazi helyét és értékét és szerepét.

Sziget-mániás vagyok. Ha tehetem, elmegyek minden évben, úgy tizenöt esztendeje. Kell a feltöltődés a téli hónapokra. Azt nem mondom, hogy a változatos programokat szeretem – nagyjából minden évben ugyanazokra a helyszínekre megyek el.

Csöndesen, némán töprengve, agyongondolt elképzeléseimmel sétálok az utcán, vajon érdemes-e még egyáltalán, vajon kisüt-e még a nap, nem akarom, hogy így lássanak az emberek, nem szeretném, ha így kellene látnom most őbennük saját magam...

Képzeljenek el egy prágai sörözőt, ahol remek pilzeni és Gambrinus sört csapolnak, nem beszélve a magyarok körében olyannyira kedvelt barna Kozelről. Ahol a konyhásnéni házilag készíti a krumplisalátát, ahol csodálatos gulyás kapható, és felejthetetlen az olajban pácolt camembert-sajt íze is. Ahol van kerthelyiség, nem is akármilyen, ahol csütörtökönként élő koncertek vannak, ahol... de inkább nem folytatom.

...mondjuk, ha hirtelen csend támad a társaságban. Az egyik legemlékezetesebb ilyen angyali „filmcsend” számomra a Sörgyári capriccio híres jelenete, bizonyára sokan ismerik. Egy picinyke részlet csupán a filmből, de angyal kíséri – ahogyan Pepint és Maryskát a kémény tetejére, ahogyan a félnótás szent bolondot a Hóvirágünnepben, az éjféli pacalleves tragikus útvonalán, ahogyan...