Az Aranyember Fesztivált 1987-1995 között 9 alkalommal rendezték meg a BME Goldmann Menzáján, amelyről a rendezvénysorozatot elkeresztelték. Az akkori szervezők célja a színtiszta szórakoztatás mellett a fiatal, pályakezdő zenekarok bemutatása volt.
Az Aranyember Fesztivált 1987-1995 között 9 alkalommal rendezték meg a BME Goldmann Menzáján, amelyről a rendezvénysorozatot elkeresztelték. Az akkori szervezők célja a színtiszta szórakoztatás mellett a fiatal, pályakezdő zenekarok bemutatása volt.
Faith No More, Chase & Status, Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller - egy kis ízelítő az idén Sopronba érkező nevekből.
Hat év után ismét Budapesten játszik a Toto, a rockzene történetének egyik fontos szereplője: az első albumát 35 éve kiadott amerikai csapat augusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben lép fel.
Három és fél órás koncerttel, mintegy ötven zenész fellépésével ünnepli a hazai könnyűzenei szakma Horváth Attilát április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában: a szövegíró idén ünnepelte 60. születésnapját és négy évtizede indult el pályája.
Gary Moore Emlékkoncert lesz április 4-én a PeCsa Music Hall-ban.
A The Subways legfrissebb itthoni fellépése alapján ismét meggyőződhettünk, hogy a produkció egy nagy bulit igen, jó zenét viszont még mindig nem képes csinálni.
A Csík Zenekar koncertje nyitja meg Magyarország legnagyobb hallgatói buliját július 3-án, Velencén.
Nemzetközi Gary Moore-emlékkoncertet rendeznek április 4-én a PeCsa Music Hall-ban; az eseményen fellép a tavaly elhunyt világhírű brit gitáros öccse, Cliff Moore, valamint több régi zenésztárs is.
Közös koncert CD-t jelentetett meg a világzene és az alternatív pop két meghatározó művésze: a lemez a brazil Caetano Veloso és az amerikai David Byrne New York-i, a Carnegie Hall-ban tartott emlékezetes estjét dokumentálja.
Egy atlantai vállalkozás célul tűzte ki, hogy koncertturnét rendez az Észak-Koreai Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak az Egyesült Államokban.
Kirschner Péter és Müller Péter Sziámi régi és új dalokat játszik március 24-én, szombat este a Nyitott Műhelyben.
Belátható, hogy itt felesleges küzdeni a kalózokkal, mert a Napra együttes következő kislemezét teljesen ingyen töltheti le a közönség a banda honlapjáról.