Hatodik alkalommal rendezik meg augusztus 13-19. között a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfest). A programot a művészeti vezetők, Baráti Kristóf és Várdai István állították össze.
Hatodik alkalommal rendezik meg augusztus 13-19. között a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfest). A programot a művészeti vezetők, Baráti Kristóf és Várdai István állították össze.
Két nap, két világhírű színpad. A Budapesti Fesztiválzenekar rövid időn belül másodszor lépett fel a milánói Scalában, a közel százéves Salzburgi Ünnepi Játékokra pedig több mint tíz év után tért vissza.
Kiszuperált basszusgitártól és egy fél dobszerkótól a fesztiválszínpadokig, fedélnélküliségtől az albérletig. Bemutatjuk Magyarország első hajléktalan rockzenekarát.
Az izlandi art-pop Björk utáni generációjának egyik legtehetségesebbje, Sóley három éve már fellépett Budapesten. Most itt az ideje, hogy második albumának turnéján decemberben ismét fellépjen az A38 hajón.
Egy ember meghalt, egy másik megsebesült, amikor egy ismeretlen hétfő este rálőtt egy koncert résztvevőire az Egyesült Államokban.
Az utolsó hétvége nagyot szólt a 25. Művészetek Völgyén. Kiállítás, helyi kulináris élvezetek, kerekasztal beszélgetések, előadások és rengeteg zene.
Vihar miatt ki kellett üríteni az egyik legnevesebb amerikai zenei fesztivált. A Chicagoban évente megrendezésre kerülő Lollapalooza fesztivál látogatóit biztonságos helyre terelték.
Tíz nap alatt mintegy kétszázezer ember vett részt a 25. Művészetek Völgye programjain - tájékoztatta a fesztivál főszervezője a vasárnapi záró napon az MTI-t.
Rhoda Scott kapcsolata a magyar művészekkel immár rendszeresnek mondható, hiszen Varnus Xavérral és a Modern Art Orchestrával színpadra állított közös koncertekkel többször is megörvendeztették már a budapesti közönséget.
Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton az MTI-vel.
Több mint 400 programot kínál várhatóan 40-50 ezer látogatónak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 4. és 8. között ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend.
Augusztus 8-án, szombaton a Budapest Bár lép fel a Tokaji Fesztiválkatlanban, Északkelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán.