Kultúrpart


Változások a nyári konstellációk alapján

Változások a nyári konstellációk alapján

2010. 04. 24. | Kiss József Zsolt

Amint sokak számára ismeretes, most a 2008 végétől kezdődő nehéz konstellációknak egy újabb, még komolyabb belső és külső változásokat megidéző szakasza következik. Ebben a periódusban egyébként már részben benne vagyunk, s mindez a nyáron éri el csúcspontját. S természetesen ezek a planéta állások összefüggésben vannak a 2012-höz kapcsolódó időminőséghez és „jóslatokhoz”. Minderről beszélünk lélektani, spirituális szempontból itt a Darshanban.

2010. május 29., szombat 18:30

Előadás: Az előttünk álló hónapok lehetséges tanításai, változásai egyéni és kollektív életünkben a „nagy nyári konstellációk” alapján. A világ nagy lehetséges átalakulásáról és arról, hogy mi hogyan vehetünk részt mindebben.
Helye: Budapest, VII. ker., Darshan Jógastúdió, Vörösmarty u. 20. III. emelet, 77-es kapucsengő (Vörösmarty-Király utca sarok).
Szervezők: Janicsek Zsolt, 20/981-9188; Bartsch Gabriella, 20/421-8464

tovább
Harmóniában a sorsunkkal

Harmóniában a sorsunkkal

2010. 03. 31. | Kiss József Zsolt

Miként vagyunk képesek a problémáinkkal megküzdeni, és nem pedig kikerülni azokat, hogy valódi szeretetkapcsolatokat tudjunk építeni, valódi fejlődéssel igazi boldogság állapotokat tudjunk elérni önmagunkban illetve másokkal osztozni.
Az előadáson arról is szó lesz, hogy a mostani előttünk álló időszak milyen kollektív és egyéni sorsnehézségeket gördíthet elénk, amik tulajdonképpen szükségszerűek, és mindez hogyan szolgálja az ember boldogulását a szó minden értelmében.



2010. április 24., szombat 19:30
Előadás: Hogyan lehetünk harmóniában sorsunkkal és fejlődhetünk általa az aktuális nehézségeink közepette? – ön- és sorsismereti szempontból.

Helye: Budapest, VII. ker., Darshan Jógastúdió, Vörösmarty u. 20. III. emelet, 77-es kapucsengő (Vörösmarty-Király utca sarok)
Szervezők: Janicsek Zsolt, 20/981-9188; Bartsch Gabriella, 20/421-8464
tovább
Miért sok a válás?

Miért sok a válás?

2010. 03. 31. | Kiss József Zsolt

Az utóbbi évtizedekben egyre több a válás, a társkapcsolati probléma. Az utóbbi hónapokban és egy esztendőben pedig az ezzel foglalkozók rendszeresen visszajelzik, hogy nagyon sok kapcsolat képes újjászületni, regenerálódni illetve olyan kapcsolati mintákat tesznek le emberek, valamint olyan személyek találkoznak, akik úgy tűnik, hogy az „úton” a mostani felgyorsuló változásokban mégiscsak együtt tudnak haladni. Az előadás arról is szól, hogy általában hogyan tudjuk hatékonyan megoldani a párkapcsolati problémákat, hogyan tudjuk tudatosan úgy, hogy a teljesség, a boldogság felé haladjunk, a társkapcsolatokban részt venni, mit jelent a társkapcsolati siker és kudarc, valamint arról is szó lesz, hogy a mostani időminőség a Föld rezgéseinek változásai, az aktuális konstellációk, amik „2012-höz” is kapcsolódnak milyen feladatokat és lehetőségeket jelölnek ki a férfi-nő kapcsolatban?

2010. április 17., szombat 19:00

Előadás: Párkapcsolatban a teljesség felé; férfi-nő kapcsolat lélektani,

sorskérdései holisztikus, spirituális szempontból.

Helye: VI. ker. Budapest, Soter Ezoterikus Klub és Teázó (Dessewffy-Jókai u. sarok), Telefon: 331-8186
tovább
Kiss József Zsolt áprilisi programjai

Kiss József Zsolt áprilisi programjai

2010. 03. 29. | Kiss József Zsolt

2010. április 8., csütörtök 18:00

Előadás: A társkapcsolatok asztrológiájáról; laikusoknak, kezdőknek avagy hogyan segít az asztrológia a párkapcsolatok harmóniájának megteremtésében és a problémák megoldásában?

Helye: Trigon Új Energia Központ, VII. ker. Budapest, Csengery u. 15.
Szervezők: Uttó Katalin, 30/871-0483; Kubus Mária, 30/407-6110
Telefon: 413-1389


2010. április 9., péntek 17:30-21:00


A budapesti asztrológiai iskola I. évfolyama.
Helye: VI. ker. Budapest, Andrássy út 124. I. emelet/színház terem
(Az Oktogontól a Hősök tere felé tartva bal oldalt az Andrássy út és a Hősök tere sarkán egy villaépület).


2010. április 10., szombat 10:00-18:00

A budapesti asztrológiai iskola I. évfolyama.
Helye: VI. ker. Budapest, Andrássy út 124. I. emelet/színház terem
(Az Oktogontól a Hősök tere felé tartva bal oldalt az Andrássy út és a Hősök tere sarkán egy villaépület).


2010. április 11., vasárnap 10:00-18:00

„Asztrológiai műhelymunkák” csoport.

Ez alkalommal kivételesen új helyszín!:
VII. ker. Budapest, Szebb Életért Agykontroll Központ; Fiumei út 4. (Keleti pályaudvarnál, a felüljárótól balra, a Baross tér sarkán, a Baleseti Intézettel szemben).
Telefon: 488-0118, 0620/969-0059


2010. április 14., szerda 18:00

Előadás: Társkapcsolatban a teljesség felé…(a társkapcsolati problémák feloldása, férfi-nő kapcsolat harmóniájának a megteremtése lélektani, spirituális és holisztikus szempontból.
Helye: Pécs, Civil Közösségek Háza, Szent István tér 17.
Szervezők: Török Edina, 30/742-7266; Török Lívia, 30/969-7846

2010. április 17., szombat 19:00


Előadás: Párkapcsolatban a teljesség felé; férfi-nő kapcsolat lélektani sorskérdései holisztikus, spirituális szempontból.
Helye: VI. ker. Budapest, Soter Ezoterikus Klub és Teázó (Dessewffy-Jókai u. sarok), Telefon: 331-8186

2010. április 18., vasárnap 9:10

Szintézis Szabadegyetem keretén belül előadás.
Címe: A tudatos élet lehetőségei az asztrológia, mint analógiás rendszer segítségével.
Az egész napos rendezvényről tájékoztatást lehet olvasni a www.szintezis.info.hu honlapon.
Helye: Eötvös Gimnázium, Budapest, V. ker. Reáltanoda u.
Szervezők: Paulinyi Tamás, 30/589-5482; Fürjes Katalin, 20/49-55-666


2010. április 18., vasárnap
9:10 "Szintézis" előadás
17:15
A „Sorskerék” egész napos asztrológiai rendezvény-sorozat keretében előadás.
Címe: Aspektusok fent és lent.

Helye: Corner Rendezvényközpont, V. ker. 1051 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 12.
A rendezvény keretében Kiss József Zsolt előadása természetesen önállóan is látogatható.

2010. április 24., szombat 16:00

Előadás: A hagyományok jelentősége szellemi, lelki szempontból napjainkban.
Helye: Pestújhelyi Közösségi Ház, XV. ker. Budapest, Szűcs István u. 45.
Szervező: Faragó Márta, 30/228-7885

2010. április 24., szombat 19:30

Előadás: Hogyan lehetünk harmóniában sorsunkkal és fejlődhetünk általa az aktuális nehézségeink közepette? – ön- és sorsismereti szempontból.
Helye: Budapest, VII. ker., Darshan Jógastúdió, Vörösmarty u. 20. III. emelet, 77-es kapucsengő (Vörösmarty-Király utca sarok)
Szervezők: Janicsek Zsolt, 20/981-9188; Bartsch Gabriella, 20/421-8464


2010. április 24-25., szombat-vasárnap 10:00-kb. 17:00


Az aktuális budapesti pszichodráma csoport hétvégéje.
Az eredeti helyszín: XIII. ker. Budapest, Hermann Ottó Általános Iskola
(Pozsonyi út-Radnóti Miklós utca sarok, a recepción megmondják, hogy melyik terem).
A helyszín! a választások miatt (amennyiben lesz második forduló) változhat, amiről a csoport tagok külön tájékoztatást kapnak, illetve kérjük, hogy érdeklődjenek.
A csoportot vezeti: Montvay Judit és Kiss József Zsolt.


2010. április 26., hétfő 17:00

Előadás: Sorsunk, döntéseink, jövőnk működésének megértése a tudatos élet, fejlődés érdekében, a közeljövő és a „2012-es” bolygóállások tükrében.
Helye: Szolnok, Elixír Klub, Tisza mozi, Tiszapart út 4.
Szervező: Karsai Katalin, 20/418-1673


2010. április 27., kedd 18:00

Előadás: Mindennapok harmóniájának megteremtése, problémáink hatékony megoldása önismerettel és a szellemi gyakorlás lehetőségeivel (szellemi út, jóga, vallásgyakorlás is).
Helye: Békéscsaba, Ifjúsági Ház, Derkovits sor 1.
A helyszín ezúttal elképzelhető, hogy az Ifjúsági ház renoválása miatt változhat, ezért az érdeklődők a biztonság kedvéért néhány nappal a rendezvény előtt hívják föl a szervezőt
.
Szervezők: Havasi Éva, 30/588-8813 vagy 70/465-0325; Papp Gábor, 70/946-9595

2010. április 28., szerda 18:00

Előadás: Mi az önismeret? – önismereti lehetőségeink mindennapjainkban egyedül és segítséggel… hétköznapjaink harmóniája, problémáink hatékony megoldása.
Helye: Románia, Erdély, Nagyvárad
Nagyváradi Magyar Diákszövetség, Saspalota, Egyesülés tér (románul: Piata Unirii)
Szervező: Havran Gábor, 00-40-744-600-980


2010. április 29., csütörtök 17:30

Előadás: Mi az önismeret? – önismereti lehetőségeink mindennapjainkban egyedül és segítséggel… hétköznapjaink harmóniája, problémáink hatékony megoldása, társkapcsolatok egyensúlyának megteremtése.
Helye: Hajdúszoboszló, Kovács Máté Művelődési Központ, Szilfákalja u. 2.
Szervező: Maklári Zoltán
Telefon: 52/558-800

tovább
250 órás pszichodráma csoport

250 órás pszichodráma csoport

2010. 01. 20. | Kiss József Zsolt

Mindnyájunknak adódnak nehéz ellentmondásos időszakai. Ilyenkor szükség van a körülöttünk álló emberek segítségére, a barátokra, a családtagokra. Azonban ez sokszor nem elég, hisz valamikor éppen ővelük kapcsolatosak a kérdéseink. Ekkor merül fel bennünk az a gondolat, hogy máshol keressünk megoldást.

tovább
Kommunikációs tréning

Kommunikációs tréning

2010. 01. 17. | Kiss József Zsolt

Ahhoz, hogy boldog és teljes életet éljünk, szükséges az életfeladataink folyamatos oldása, és az azok mentén keletkező szenvedéseink tudatos elfogadásával együtt alapvető feltétele önmagunk és sorsunk mind mélyebb megismerése. Ebben segíthet az önismereti kommunikációs tréning

tovább
Kiss József Zsolt februári programjai

Kiss József Zsolt februári programjai

2010. 01. 16. | Kiss József Zsolt

Különböző szellemi praxisok, vallásgyakorlási lehetőségek, az önisnmeret, egyáltalán a spiritualitás helyét segítenek megtalálni a mai modern, kicsit „rohanó” életben azok számára, akik még nyitnak, utat keresnek, vagy járnak már valamilyen úton.

tovább
süti beállítások módosítása