Vásárnyitó csinnadrattával kezdődik pénteken a Dóm téri advent Szegeden.
Vásárnyitó csinnadrattával kezdődik pénteken a Dóm téri advent Szegeden.
Az elmúlt évek során négyszáz könyv tűnt el a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárból, közöttük XVI-XIX. századi könyvritkaságok is - adta hírül csütörtökön a romániai magyar sajtó.
Észt komoly- és dzsesszzenével, dokumentumfilmekkel, meseszínházzal és természetfotókból álló kiállítással várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Magyarországi Észt Intézet a Nyitott Műhelyben.
A Betty a csúnya lány egyik szereplője karddal végezte ki az anyját
Az Európai Unió soros magyar elnökségének programjába bekerült III. Magyarországi Klímacsúcsot rendező Klíma Klub civil tájékoztató kampányt indított az éghajlatvédelemről. Ennek első állomásaként került sor találkozóra az egri Eszterházy Károly főiskola oktatóival.

Kiderült, hogy van olyan eset, amikor nem csak jóváhagyható, hanem indokolt is a meztelenkedés.
Jennifer Grey színésznő nyerte a Dancing With the Stars című amerikai televíziós vetélkedőt, amelyben Bristol Palin, az ismert konzervatív politikus lánya a harmadik lett.
Már megkapta az ajándékot a Mikulástól Paul Hogan, a Krokodil Dundee-filmek sztárja: az ausztrál adóhatóság lezárta az ellene folytatott bűnügyi nyomozást.
178 pizzát csináltatott Bob Dylan nevében egy férfi az Egyesült Államokban egy pizzázóval, hogy aztán az étkezde nyakán hagyja az összeset.
Több gyulai szerint nem Erkelre hasonlít a Himnusz zeneszerzőjének szülőházára felhelyezett bronzportré.
Az elmúlt évekhez hasonlóan brit produkciók és művészek nyerték a Nemzetközi Emmy-díjak javát New Yorkban, a tíz kategóriából ötben diadalmaskodtak.
A sötét oldalra csalogatja a licitálókat a Christie's, popkultúrával foglalkozó aukcióján. A Csillagok háborúja-széria fő gonoszának, Darth Vadernek az eredeti ruháját is árverésre bocsátják csütörtökön, Londonban.