Idén tizenharmadik alkalommal lesz autómentes az Andrássy út. Bábosok, cserkészek, bringások, artisták próbálják rávenni a volán mellett ülőket, hogy szálljanak ki a kocsiból a ma kezdődő Fővárosi Autómentes Hétvégén.
Idén tizenharmadik alkalommal lesz autómentes az Andrássy út. Bábosok, cserkészek, bringások, artisták próbálják rávenni a volán mellett ülőket, hogy szálljanak ki a kocsiból a ma kezdődő Fővárosi Autómentes Hétvégén.
A világ egyik leglátogatottabb múzeumában teljesen átépítik a bejáratul szolgáló üvegpiramis földalatti üvegcsarnokát és termeit, az évi 9 millió látogató jobb fogadása érdekében.
Versenyt futott a londoni metróval egy férfi a Circle Line vonal két megállója között. A különös futamot több kamerával is rögzítették, és a videó bejárta a világsajtót.
Szeptember elején kezdődik a gímszarvas nászidőszaka, idén a Pilisi Parkerdő Zrt. által szervezett túrákon ebbe a természetes hangversenybe hallgathatnak bele az érdeklődők.
Hamis határállomást helyezett el a Skóciát Angliával összekötő útra művészek egy csoportja. A hét elején felkerült sorompó és tábla a szeptember 18-i skót függetlenségi népszavazás előzményeként készült.
Van egy akkreditált képzés Kispesten, melynek jótékony hatását a közművelődésben és közszolgáltatásban tevékenykedő szervezetek mellett azok a cégek is megtapasztalhatják, akiknél nem úgy működnek a dolgok, ahogy szeretnék.
A Design Terminál Smart City Lab Budapest pályázatának győztesei mutatkoztak be a héten a főváros utcáján rendhagyó szomjoltó kezdeményezésükkel.
A tatai medence második legnagyobb bányaszerencsétlenségének emléket állító alkotást adnak át szombaton Tatabányán - mondta el a Nagy Imre Társaság Tatabányai Szervezetének elnöke.
Az Oscar-díjas színésznő, Jennifer Lawrence és a válófélben levő rockzenész, Chris Martin először lépett a nyilvánosság elé.
Paul Martin, a NASA belső főellenőre jelentésében azt állítja, nem jól teljesít az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA) a Földre esetlegesen veszélyes aszteroidákat kereső programja.
Az ausztrál partokhoz közeli vizekben található szemét nagyjából háromnegyede műanyag - figyelmeztet egy új tanulmány, amely szerint a műanyagszennyezés súlyos fenyegetés a helyi vadvilágra nézve.
Régóta kiadatlan budapesti üzlethelyiségek nyílnak meg a Nyitva! fesztiválon szeptember 19. és október 19. között a Fővárosi Önkormányzat és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében.