Egy maroknyi kínai művész aukciós világrekordot döntött a Sotheby's tavaszi hongkongi árverésén, s ez szakértők szerint azt jelenti, hogy bizonyos művészeti alkotásokra a válság ellenére is kereslet van.
Egy maroknyi kínai művész aukciós világrekordot döntött a Sotheby's tavaszi hongkongi árverésén, s ez szakértők szerint azt jelenti, hogy bizonyos művészeti alkotásokra a válság ellenére is kereslet van.
A fesztiválokon kívül turisztikai kiállításokra is elviszik Fazakas Szabolcs Székelyderzs éléskamrája című dokumentumfilmjét, hogy az alkotással is népszerűsítsék a Székelyföldet.
Az ország legmodernebb közgyűjteményi raktára készül el még az idén Szegeden, az épületben helyet kapnak majd a Móra Ferenc Múzeum restaurátorműhelyei is - közölték a Tisza-parti városban.
Megújul, ezért jelenlegi formájában már csak áprilisban látogatható a pécsi Régészeti Múzeum állandó kiállítása, amelyet rendhagyó módon e hónap minden keddjén ingyenesen és óránként induló tárlatvezetéssel tekinthetnek meg az érdeklődők.
Órákon át álltak sorban a brassói Fekete-templom előtt mindazok a helybéliek és turisták, akik a 150 év után ismét megnyitott templomtoronyba kívántak feljutni.
Tizenegyezernél több látogatót fogadott másfél hónap alatt A tatárjárás 1241-1242 című vándorkiállítás Csíkszeredában.
Reggel fél 10 körül, példátlan biztonsági intézkedések mellett érkezett meg a jövő heti Munkácsy-kiállítás szállítmánya Győrbe.
Görögország lopott festményeket szolgáltatott vissza Olaszországnak, a két műalkotást egy itáliai templomból lopták el 25 éve.
A Hajdúböszörményben működő Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből április 2-ig látható festészeti és fotókiállítás Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Hollandia visszaadja Ghánának a holland gyarmatosítók által 1838-ban kivégzett II. Badu Bonsu ghánai király fejét.
Erdélyi fotótörténeti gyűjteményt hoztak létre. A gyűjtemény gyarapításában a kezdeményezők a lakosság segítségét kérik.
II. János Pál halálának 4. évfordulóján nagyszabású kiállítás nyílik a VAM Design Centerben Arturo Mari a pápa személyi fotósának közel 200 képéből. A kiállítás címe: Íme az ember – Egy pápa arcai.