Öt darab fontos hozzávaló, nagy mennyiségben: A.Kiss Andrea hangszalagjai, Deák Sándor szaxofonja, klarinétja; Apostolache Zénó zeneszerzői tehetsége, valamint harmonikája; Zonda Attila akusztikus basszusgitárja és a recept, hogy valóban "ütős" legyen (arról Gombocz Avar gondoskodik ütőhangszereivel), mindezt egy kis dobrudzsai, török, makedón, szerb, albán, bolgár ritmussal fűszerezve.
Helyszín Jeruzsálem a keresztes háborúk idején, téma a vallásháború – mégis igazi 21. századi aktualitást ígér Harsányi Zsolt rendező, akinek legújabb előadását, Lessing Bölcs Náthán című költeményét április 13-án mutatják be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Harsányi szerint ugyanis az emberek ugyanúgy gondolkodtak a 12. században is, mint ma: ragaszkodtak az igazukhoz, és nem tolerálták más igazát.
Rovardöngés, békabrekegés, ugatás, kutyahang-utánzás; idén, mondják, még a darvak is korán krúgatnak. Az állatvilág hosszan tartó, sokféle hangkulissza-üzenete aláfestés az emberi kivetkőzéshez. Vadak vagyunk mindannyian, látja be a többiek helyett is a szereplők egyike.
A Carmina Burana az a zenemű, amely szinte mindenki számára ismerős – még akkor is, ha sokaknak fogalma sincs mit hall. Ezernyi módon feldolgozták és felhasználták, ízekre szedték, ismételték. Valódi zenei közhely: biztos siker, biztos hatás.
László Csaba ezúttal autistát játszik, olyant, akit sajnálnak, kinevetnek, de tartanak is tőle időnként. Ő a Gézagyerek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház legújabb kistermi előadásának főszereplője egy azonos című istendrámában. László Csaba azt mondja falu bolondja, vagy valami ilyesmi kategóriába megy a Gézagyerek.
A Parasztopera mítosz-gyűjtemény: az árulás, a kapzsiság, a (gyermek)gyilkosság, a kurvaság, az árvaság alaptörténeteit illeszti össze.
Vannak olyan kulturális tartalmak, amelyekkel – bármennyire is szeretnénk – nem tudunk mit kezdeni. Olyan műfajok, stílusok, témák, amelyek kéznél vannak, jelen vannak, a jobb érzésű kultúra fogyasztó még erőfeszítéseket is tesz, hogy legalább saját fogyasztásra megmentsen néhány morzsát, néhány értékesebb falatot.
Valamikor Petőfit szavalt Székelyudvarhely főterén, most Verebest rendez a Marosvásárhelyi Nemzeti színpadán. A harmincadik életévét még be sem töltött Kányádi Szilárd gyakorló színészből lett tanuló rendező, és nem csak.
A disznóölés, s az utána következő disznótor december jelentős és várt eseménye. Mert azt már őseink is hirdették: disznótornak, lakodalomnak télen van az ideje. A tréfás mondás szerint azért, mert ilyenkor nem romlik el a hús és nem savanyodik meg a menyasszony. Az egykori disznóvágási szokások kezdenek kimaradni, a sertés feldolgozásának módja sokat változott
Marosvásárhelyen – választási év jön – az akadémiai szféra is kiválóan alkalmas az árulózásra (még hogy nincs magyar nemzeti integráció, egyformán rosszkedv van határokon innen és túl), először a helyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem tanárait árulózták le saját tanár társaik, néhány héttel később a Művészeti Egyetem „átszavazói” kerültek pellengérre . Utóbbiaknak bűne az, hogy román rektor (Sorin Crișan) került az intézmény élére.
A divattervezővé előlépett bábszínészről azt kell tudni, hogy iskoláskorában még a kötelező kötni és varrnivalót is az édesanyja és a nagymamája készítette el helyette, hogy ne kapjon négyest. Később mégis előbújt Szélyes Andreából a szabás-varrás szeretete. 2002 óta divatbemutatókkal örvendezteti meg a ruha- és paródiaszerető közönséget, mert egy Szélyes Andrea-bemutatón minden megtörténhet: még az is, hogy megölnek valakit a színpadon.
Sejtelmes zene, nyikorgó padlózat, pókhálók és fátyolszerű leplek mindenütt – már a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermének előcsarnoka is a 18. századi várbörtön része lett. Az előcsarnok átalakítása pedig része a színészből lett rendező elképzelésének: Szélyes Ferenc és hét marosvásárhelyi színész betekintést ad a hugenották üldözésének idejébe.