Kultúrpart


Halló? / Téves kapcsolás!

Halló? / Téves kapcsolás!

2009. 07. 24. | Kultúrpart

Véletlenül sétáltunk arra. Ő oly' vágyakozva csörgött felénk, mintha magányos lenne. "Gyere, vegyél a kezedbe, emeld ajkadhoz rózsaszín kagylómat." Azonnal rá is tapadtam a mexikói út egyik nyilvános készülékére. Amely mint utolsó mohikán a gyökértelen mobilok korszakában, úgy zengte letűnt téves kapcsolások búgó dallamát.

tovább
Icipici nőcik énekelnek

Icipici nőcik énekelnek

2009. 07. 22. | Kultúrpart

Ma már nagy lányok, élik a maguk életét. De ez nem mindig volt így. Amikor még kicsik voltak, akkor Csuka Mónika Néni javaslatára megalakították a Baby Lady zenekart, táncoltak, énekeltek, és volt sok okos mondanivalójuk is. A sapkás prof egy ismert és egy nem annyira közszájon forgó dalt hozott el Önöknek. Fogadják el!!!

tovább
A magyar nők nem szeretik erősen

A magyar nők nem szeretik erősen

2009. 07. 17. | Kultúrpart

Szokásos helyszínünkön, a Bosnyák téren forgattunk, éppen az erős paprikáról. Sok egyéb mellett az is kiderül, hogy a piac népe nem nagyon szereti a jó magyar erőset. Aztán a forgatás közepén egyszer csak belebotlottunk abba az emberbe, akinek a  munkája miatt indulnak a buszok úgy, hogy ott egy perc késés sincs! Nézzék meg őt!

tovább
Ha Jean Reno mondja, elhiszed?

Ha Jean Reno mondja, elhiszed?

2009. 07. 17. | Kultúrpart

Natalie Portman is a Tháliába megy a hétvégén. Meg is értem, igen izgalmasnak ígérkeznek a jövőheti magyar kulturális programok. Pepin bácsi George Bensont hallgat, Joey és Mónika fotózni tanulnak, hogy Robert Capa nyomdokaiba léphessenek; és aki Heródessel bulizna, annak irány a Balaton!

tovább
Tömeges őrület!

Tömeges őrület!

2009. 07. 15. | Boros Panna

Ez lehetne a magyar kifejezés a gombamódra szaporodó flashmobokra. Ezek a szabadon és spontán létrejövő tömeges művészi termékek arra hivatottak, hogy köztereken láttassák az emberi összetartás varázslatos szépségét és hatalmát. A varosisziv.blog.hu oldal létrehozói táncos művészek és videós szakemberek, akik a minap nem nehezebb dolgot tűztek ki célul, mint hogy megállítják az időt. Dícséretes. Az oldalukon további tömeghergelő próbálkozást is szemre lehet vételezni.

tovább
Legyünk láb alatt!

Legyünk láb alatt!

2009. 07. 10. | Kultúrpart

A programajánlás kifinomult módjának ezen a héten a köztéri firkálást választottuk! Krétával üzentünk Budapest terein, hogy mindenki jól lássa, miről nem szabad lemaradni. Reméljük, sikerült maradandót alkotni!

tovább
In memoriam Michael Jackson

In memoriam Michael Jackson

2009. 07. 09. | Boros Panna

Bár nem voltak sokan a Jacko-moonwalk flash mobon kinn a Hősök terén, de azért jó érzés, hogy mi, magyarok is képesek vagyunk valami nemzetközi dologra reagálni. London, Párizs, New York után Budapest is bebizonyította: lehet a Holdon járni!

tovább
Van még utánpótlás!

Van még utánpótlás!

2009. 07. 09. | Boros Panna

Sosem lehet elég korán elkezdeni. A 10 éves Marci és Réka, aki még csak 8, máris elismert művészek. Ugyanis ők nyerték meg a Pest megyei "Ki mit tud" döntőjét népzene kategóriában. Az Ürömi Nyári fesztivál keretein belül hallgathattunk bele produkciójukba. Előadásukhoz és győzelmükhöz ezúton is gratulálunk!

tovább
Kánikula ellen viseljen gázálarcot!

Kánikula ellen viseljen gázálarcot!

2009. 07. 06. | Kultúrpart

Jöjjön az első igazi nyári fesztivál afterpartyja itt a kuturpart.hu-n! Nézzék meg milyen arcok buliztak a VOLT-on. Megismerkedhetnek a gázálarcos fiúval, jön a nyúl és a paradicsomos srác, aki elmondja, hogy miért is jó a sok piros bogyó. Voltozzanak velünk újra a kánikulában!

tovább
Üzenet a VOLTról!

Üzenet a VOLTról!

2009. 07. 04. | Boros Panna

Pólóért ment a küzdelem, de olybá tűnt, még jutalom sem kell, annyira szívesen játszottatok velünk! A legjobb alkotásokat és válogatott tábori üzeneteket digitális üzenőfalunkon most megnézhetitek. Még egy nap a VOLT!

tovább
A Volt Fesztiválon szemétkedtünk!

A Volt Fesztiválon szemétkedtünk!

2009. 07. 03. | Boros Panna

Tovább játszottuk kulturális akadálypályánkat a VOLTozó fiatalokkal! Ezúttal azonban nem csak arra VOLTunk kíváncsiak, hogy mennyire műveltek vagy kreatívak, hanem arra is, mennyire környezettudatosak. Az eredmény változó. A fesztivál területén működik a szelektív hulladékgyűjtés, de rövid közvélemény-kutatásunkból és a szemétszedő aktivisták vallomásaiból azért az is kiderült, a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után.

tovább
süti beállítások módosítása