Kultúrpart


Új időszámítás Budapesten

Új időszámítás Budapesten

2009. 03. 30. | Boros Panna

2010 nyarán újáéled a budapesti közraktár. A 160 méter hosszú acélvázas, üveg- és aluminimum burkolatú CET ahogy felemeli a fejét, és kiemelkedik majd az egykori vén raktárépületek között, úgy emelkedik ki maga az intézény Budapest megszokott dimenzióiból.Több éves láthatatlan előkészületek után, most már jöhet a megvalósítás! Ennek örömére egy nyitóparty-val egybekötött búcsúbulit rendeztek lángossal és fénykoncertettel! Még egy ideig szabadon megtekinthető az átalakulásra váró épület, valamint Szőke Gábor Miklós fantasztikus deszkából épült óriás CET szobra!

tovább
Halcsata

Halcsata

2009. 03. 27. | Kultúrpart

Kereskedelmi tévéink kreatívjai nem nagyon törik magukat manapság. Csak és kizárólag abban a mintegy 60 celebritásban tudnak és akarnak gondolkodni. akikről már szinte az összes bőrt lenyúzták. Ugyanezek az elkoptatott arcok főznek vagy végeznek a főzéshez nagyon hasonlító műveleteket mindennap az arra kíváncsi tévénézők képernyőjén. Hogyan vélekednek ezekről a műsorokról a Bosnyák téri piac vásárlói? Figyelem! Őszinte vélemények következnek!

tovább
Énekeljünk szépen, magyarul!

Énekeljünk szépen, magyarul!

2009. 03. 26. | Kultúrpart

Azt mondják, mostanában egyre kevesebb énekszó hallatszik, bármerre is megy az ember. Elvész a szép magyar ének, gondolta egy napon Dr. Béres József (...igen, az a Béres József!) és hatalmas adag kitartással és rengeteg munkával összeállította a legszebb magyar énekek gyűjteményes kötetét. Egy igazi daloskönyv lett a végeredmény, amelyben szinte minden alkalomra talál az arra kíváncsi érdeklődő szép magyar dalokat. Vegye, vigye, énekelje. Köszönjük Béres úr!

tovább
Biztos, hogy ma botrányt okoz a Frakció

Biztos, hogy ma botrányt okoz a Frakció

2009. 03. 25. | pzl

Ma este a Diesel Klubban (volt (E-klub) 25 év után koncertet ad minden idők legjobb magyar újullámos zenekara, a Beatrice és CPg mellett a honi pop legnagyobb botrányhőse, a Rolls Frakció. Egy nagyon titokzatos törökbálinti objektumban jártunk, ahol a zenekar utolsó próbáján D. Nagy Lajost faggatuk. A Rolls repertoárja részint a Bikini dalokban élt tovább - például 1981-es Rolls-szám volt az Adj helyet magad mellett, melyet aztán 1987-ben futtatott be igazán a Bikini a Mondd el! című lemezén, és lett minden kiskatona kedvenc kesergője a vagdalthús szagú laktanyákban. 1982-ben írtak egy Rákosi rock and rollt, most viszont nem tudjuk mire készülnek. Csak annyi biztos, hogy a műsoruk címe sokatmondó: Nem változott semmi.

tovább
Minden idők legnagyobb televíziós botránya

Minden idők legnagyobb televíziós botránya

2009. 03. 24. | Kultúrpart

1982. október 23. Egymillió Fontos Hangjegy. Magyar Televízió. Hét évvel a berlini fal lerombolása előtt, a kádári nem is olyan puha diktatúra idején, egy rendszer legitimációját megkérdőjelező napon tévébe kerül egy botrányos felvétel. A Rolls Frakció tabut döntöget. A felvételenek súlyosak a következményei, a tíz éves műsorfolyamot letiltják, Nagy Richárdot, az MTV elnökét kirúgják, a zenekart ellehetetlenítik. Műsor egy része fenn van a youtube-on, viszont mi megszereztük az eredeti B.Tóth-féle felkonf szöveget is. Hogy miért ez a legbotrányosabb felvétel? Nos, a szocialitsa blokk televíziózásának történetében pár másodperc leforgása alatt elhangzik három nyomdafestéket nem tűrő szó, és a dal egésze abszolút rendszerkritikus. Egy olyan napon megy le a műsor, mely nap a rendszer legnagyobb tabujához köthető. Ja, és a legfontosabb: holnap, azaz március 25-én a Diesel Klub nevű helyen (volt E-Klub) 25 év után újra színpadon minden idők legjobb magyar újhullámos zenekara, a Rolls Frakció!

tovább
Beteljesül a prófécia?

Beteljesül a prófécia?

2009. 03. 24. | Kánya Andrea

Egy ősi mexikói jóslat szerint beteg és kizökkent világunk, az Anyatermészet gyógyulása azon a napon kezdődik, amikor a "8000 Szent Dob" hangja összekapcsolódik. Ez a nap volt március 21., amikor is többen a Gödörben, egy kisebb csoport pedig a pomázi Klissza-dombon gyűlt össze síppal, dobbal, nádihegedűvel. Leginkább csak dobbal. És hogy mi kell a prófécia beteljesüléséhez? Bográcsgulyás, némi alkohol a hideg ellen, elszánt emberek, és egy remek, négy órás ütemkavalkád!

tovább
Itt a cenzúrázott Edda-dal eredetije!

Itt a cenzúrázott Edda-dal eredetije!

2009. 03. 23. | Kultúrpart

Sokan tették fel maguknak a kérdést, hogy miért volt olyan vékony az ereje teljében lévő Edda harmadik lemeze. Nos, mert visszadobták az erős dalokat, és a maradékot átíratták a zenészekkel. Tehát nemcsak a pénzen marakodtak Attisék, de a Hanglemezgyár is demoralizálta a csapatot. A Fekete élményt hallhatjuk, eredeti verzióban! De melyek voltak azok a sorok, melyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál? Nos, "Enyém az erő, a hatalom tiéd / A sötétségé a trón.... Az uralkodó a sötétség"

tovább
Zoltán Erika vén kéjencekkel enyeleg!

Zoltán Erika vén kéjencekkel enyeleg!

2009. 03. 22. | Kultúrpart

Zoltán Csacsa kissé jobban hozza Madonnát a kelleténél a Túl szexi lány klipjében, mozgás, zene, kalap... De hát ezt tudta a nyolcvanas évek végén a magyar szórakoztatóipar. Erika vén kecskéknek öltözött táncosok előtt rázza magát, és közben mentegetőzik: ő nem is szexi.

tovább
Zalatnay szerint butaság, de gondol még arra a fiúra

Zalatnay szerint butaság, de gondol még arra a fiúra

2009. 03. 20. | Kultúrpart

Cini táncdalos korszakából kapunk íztelítőt, a magyarság riviéra-élménye című tanulmányból. A hosszú forró nyár tipikus hetvenes évekbeli évődés, és bár ez is jól áll Zalatnaynak, azért valljuk be: ezt a szintet rutinból hozta, neki dögösebb, az kvalitását jobban kihasználó számokat kellett volna írni.

tovább
Erdély méltósággal ünnepelt

Erdély méltósággal ünnepelt

2009. 03. 19. | Kultúrpart

Az élet úgy hozta, hogy részesei lehettünk Sepsiszentgyörgy március 15-i ünnepségének. Miután Bocsárdi László, a szentgyörgyi színház vezetője nemet mondott a felkérésre, a műsort a zömmel erdélyi színészekből álló budapesti Honvéd Színház művészeti vezetője, Kátai István szerkesztette, Stoller Antal koreográfus-rendezővel, a Vasas Táncegyüttes Obsitos csoportjának vezetőjével.

tovább
süti beállítások módosítása