Nézzétek velünk a legjobb világzenei produkciókat, amelyeket a Kultúrpart csapata rögzített a Fonó számára!
Nézzétek velünk a legjobb világzenei produkciókat, amelyeket a Kultúrpart csapata rögzített a Fonó számára!
Bácskából indult és ismertebb a világban, mint itthon. A MOME az MMA segítségével számtalan izgalmas ötletet valósított meg azért, hogy jobban megismerjük a 125 éve születet zseniális művészt.
A világhírű építésznek eddig nem volt temploma a fővárosban, most azonban két általa megálmodott templom kivitelezése is hamarosan révbe ér. Pesterzsébeten és Rákoskerten jártunk.
Fejes Krisztina bejárta a világ koncerttermeit és legutóbb is teltházas hangversenyt adott a Pesti Vigadó dísztermében. Vele és egyik mesterével, Némethy Attilával beszélgettünk a pálya szépségeiről és buktatóiról.
A kortárs képző- és iparművészek szabadon asszociálhattak az évforduló kapcsán.
Egyedülálló helyzetben van a Borsod megyei falu, mivel polgármestere fafaragó művész. Kékedi László 1989-ben szervezte meg az első családi fafaragó tábort, ezzel új szint hozva a település életébe.
Szeptember 15-én mutatta be a Magyar Állami Operaház Richard Strauss egyik leghíresebb operáját, a Salomét Rátóti Zoltán rendezésében és Kocsár Balázs vezényletével.
Eredics Gábor zenész, pedagógus, kultúraszervező és még sok minden máshoz is ért. Az idén 65 éves művésszel különleges helyszínekre látogattunk el.
Különleges dinasztia történetét meséli el a Műcsarnok legújabb kiállítása. A tárlat, amely közel 200 évet ölel fel, négy férfi generációkon átívelő, és egymás szellemi hagyatékából építkező alkotásait mutatja be.
Kozma Gábor Viktor Bélai Marcellel és Gál Attila Csabával alapította meg A Vadász Esélye társulatot 2019-ben. Az új évadra egy bakonyi alkotótáborban készültek fel, különleges, nálunk alig ismert technikákkal.
A közelmúltban megnyitotta kapuit a Műcsarnok, és végre mindenki számára testközelből is élvezhetővé vált a második Képzőművészeti Nemzeti Szalonban kiállított közel kétszáz kortárs magyar alkotás.
Bereczky Csaba fafaragó művész Cserszegtomajon alkot. A legapróbb tárgyaktól a monumentális összetett konstrukciókig bármit el tud készíteni műhelyében, ahol időnként tanítványokat is fogad.