A hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes idén ünnepli megalakulásának hatvanadik évfordulóját, melyre nagyszabású rendezvénysorozattal készül.
A hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes idén ünnepli megalakulásának hatvanadik évfordulóját, melyre nagyszabású rendezvénysorozattal készül.
Csíkszeredán vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a Fodor Sándor "Netti" emlékére készült produkciót november 19-én, hétfőn este lehet megtekinteni a Csíki Játékszínben.
Csíkszeredában vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a Fodor Sándor "Netti" emlékére készült produkciót november 19-én, hétfőn este lehet megtekinteni a Csíki Játékszínben.
Széki hagyományörzők voltak az idei sepsiszentgyörgyi népzene- és
néptánctalálkozó fő meghívottai, újabb sikeres rendezvényt tudhat
magáénak a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány.
Széki hagyományörzők voltak az idei sepsiszentgyörgyi népzene- és
néptánctalálkozó fő meghívottai. Újabb sikeres rendezvényt tudhat
magáénak a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány.
Szombaton indulnak az elődöntők a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozatában. A Hagyományok Háza által meghirdetett tehetségkutató versenyre 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek.
A Háromszék Táncegyüttes október 23-25. között Sepsiszentgyörgyön az Új Stúdióteremben, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, valamint Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban mutatja be A MaszkUra című táncszínházi előadását.
Két díjjal tér haza Sepsiszentgyörgyre a Háromszék Táncegyüttes
illetve a Heveder zenekar a VIII. Erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozójáról.
347 produkció, mintegy 2000 résztvevő teljesítményét értékelték a zsűritagok a Fölszálott a Páva tehetségkutató nemrég befejeződött területi selejtezőin.
Bartók Béla népdalfeldolgozásai szolgálnak a különleges produkció alapjául, és a magyar zenei és táncélet legkiválóbb alkotóművészeit is láthatja a közönség.
Új táncházat avattak Széken eredeti Korniss-fotókkal
A tervezett látogatószámot meghaladva ért véget a 2012-es Szegedi Szabadtéri Játékok: évadot értékelt Bátyai Edina igazgató.