A Folkudvar októberi adásában megmutattuk, milyen amikor a legkisebbek ismerkednek a néptánccal.
A Folkudvar októberi adásában megmutattuk, milyen amikor a legkisebbek ismerkednek a néptánccal.
Aki élőben is megnézné, amit a tévében már látott, sőt, sokkal többet is megtudna a néphagyományokról, az ne hagyja ki a MŰPA délelőtti előadásait!
Október 8-án Vadbarokk címmel a Fonó Zenekar és a Musica Profana ad koncertet. Az est során a barokk dallamok „megvadított”, népi változatai hallhatóak.
Kiss Ferenc műve Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági és az Etnofon Zenei Társulás előadásában csendül fel június elsején a MÜPÁ-ban.
A főszereplők: egy koboz és egy hegedű. És két fiatal muzsikus!
Szeptember 1-én a Tokaji Fesztiválkatlanban mutatja be a Dance Alliance Entertainment Muha Csaba producer ötlete alapján az Élet évszakai című, egész estés táncprodukcióját. Tokaj után Szingapúrban folytatódik a turné.
Dokumentum-portréfilmet vetítenek a Muzsikás legendás prímásáról április 19-én a Vigadóban.
A Muzsikás együttes és Fülei Balázs tavaszi országjáró körútjának hangversenyein felváltva, egymást kiegészítve szólalnak meg a népzenei motívumok, valamint Kodály és Bartók zongoradarabjai.
De vajon kit vár a szíve kapujába?
Különös és különleges párbeszédet folytat két muzsikus, ráadásul havi rendszerességgel. Különbözőek a hangszereik, más-más zenei világból jönnek, ennek köszönhetően valami olyasmit hoznak létre, ami addig még sehol sem volt hallható.
Vasárnap befejeződik a különös fúziós időutazás.
Újra kísérletezik a Muzsikás együttes és a Concerto Budapest, hogy kiderüljön, hogyan szól együtt a klasszikus és a népzene. A MÜPA koncertre most páros belépőt is nyerhetsz!