Először lép fel Magyarországon Peter Hook, a legendás basszusgitáros. A két kultikus zenekar, a Joy Division és a New Order egykori tagja március 25-én a fővárosi A38 hajón játszik The Light nevű formációjával.
Először lép fel Magyarországon Peter Hook, a legendás basszusgitáros. A két kultikus zenekar, a Joy Division és a New Order egykori tagja március 25-én a fővárosi A38 hajón játszik The Light nevű formációjával.
Két olyan író is szerepel a 2013. évi Nemzetközi Man Booker-díj jelöltjeinek tízes listáján, akiknek művét betiltották hazájában: a kínai Jan Lian-ke és az orosz Vlagyimir Szorokin.
A világirodalom egyik legismertebb kezdő sora, Colin Firth hírneve és egy zombifilm is köthető a Büszkeség és balítélet című regényhez, amely idén ünnepli megjelenésének 200. évfordulóját.
Robert Pattinson lehet a következő James Bond. Bár még csak Daniel Craig gondolja így, de megesehet, hogy a vámpírfiú korunk kedvenc kém hősévé növi ki magát.
A világ legnagyobb zene- és filmforgalmazó cégei próbálják megmenteni a brit HMV zenemű-forgalmazó áruházláncot, amely a napokban csődvédelmet kért.
Muszlim "erkölcsjárőrök" zaklatják a szerintük nem megfelelő öltözetű vagy alkoholt fogyasztó londoniakat a brit főváros egyes negyedeiben.
Meglepő darabok is akadtak II. Erzsébet tavalyi ajándékainak sorában: a konyharuhától a legójátékig szinte minden. A brit királynő három trónszéket is kapott ajándékba, és meglepték korona alakú kutyakosárral is.
Egy angol tinédzser kisfilmet készített legók segítségével a britek által legfontosabbnak vélt tavalyi eseményekből. II. Erzsébet olimpiai ejtőernyős ugrása sem maradhatott ki.
Elkészült Katalin cambridge-i hercegnő első hivatalos portréja. Vilmos herceg várandós hitvesének arcmását Paul Emsley festőművész alkotta meg, és a kép péntektől a világhírű londoni Nemzeti Portrégalériában látható.
A Sussexi Egyetemhez kerültek Virginia Woolf naplói. A feljegyzések a világhírű brit írónő élete utolsó 11 évének lenyomatai. A füzetekben az első bejegyzések 1930-ból származnak.
A Doctor Who című brit tévéfilmsorozat előtt tiszteleg a brit posta abból az alkalomból, hogy a címszereplő 50 éve kezdte meg időutazását a BBC-n. A főhős ellenfeleit is láthatjuk a bélyegeken.
Temetik a tökéletes brit gyepet a szigetország meteorológusai és kertészei, akik szerint az időjárás megváltozása miatt a klasszikus, finomszálú pázsit hamarosan a múlté lesz.