A Budapesti Építészeti Filmnapok 2014 márciusában tartandó 6. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes.
A Budapesti Építészeti Filmnapok 2014 márciusában tartandó 6. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes.
Érvénytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A posztra Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház direktora és Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatója pályázott.
Tüttő Kata szerint Balázs Péter a határidő lejárta után több mint egy héttel nyújtotta be pályázatának egyik fontos elemét, hiánypótlásra viszont nincs lehetőség, ez pedig azt jelenti, hogy Eszenyi Enikő riválisának pályázata érvénytelen.
Pályázatot hirdettek a Trafó Kortárs Művészetek Háza Tűzoltó utcai homlokzati falának kifestésére, a terveket szeptember 30-áig várják. A végső győztesről a szakmai zsűri és a közönség fog dönteni.
A mobiltelefonok elterjedésével ma már bárkiből lehet filmes. Itt az alkalom, hogy megmutasd magad: Miami, Tenerife és Ibiza után Budapesten hirdet versenyt a legjobb mobillal felvett rövidfilmeknek a MovilFestawards.
Pályázatot hirdet középiskolásoknak és néhány éve már nem középiskolásoknak a nyíregyházi színház „Hogyan látod magad 25 év múlva?” címmel.
Ezzel a címmel hirdet rajzpályázatot gyerekeknek a Puskin Kuckó, a budapesti Puskin mozi gyerekeknek szóló programsorozata. A leadási határidő szeptember 15.
Legyen Ön is Zsigmond Vilmos, Kovács László, Koltai Lajos vagy Kende János! Ragadjon kamerát az Alsóörsi LGT koncerten! Ha sikerül a svenk, nem remeg a varió, és az élesség stimmel, bekerülhet a snitt a nagy LGT filmbe!
A NASA által kiírt pályázat nyertese egy szegedi diáklány, aki elárulta, hogy már négy évvel ezelőtt megírta versét, mely élete első haikuja.
Könyvborító-tervező pályázatot hirdet grafikusok és designerek részére a Bridge Budapest és a Kossuth Kiadó. Egy pályázó több tervvel is pályázhat, a fődíj százezer forint.
A Bakelit Multi Art Center idén VI. alkalommal rendezi meg a Diploma Nélkül Kortárs Képzőművészeti Kiállítást, melynek célja, hogy olyan alkotók műveit mutassa be, akik nem rendelkeznek képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával.
A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra.