Idén 9. alkalommal hirdeti meg a Magyar Népművelők Egyesülete az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a helyi közösségek bemutatkozásának teret biztosító országos rendezvénysorozatát.
Idén 9. alkalommal hirdeti meg a Magyar Népművelők Egyesülete az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a helyi közösségek bemutatkozásának teret biztosító országos rendezvénysorozatát.
A magyar kultúra napján, január 22-én lenne 72 éves Cseh Tamás. Ebből az alkalomból 70 perces filmösszeállítást mutatnak be a nevét viselő Archívumban, Keresztül kasul az életen címmel.
Az Óbudai Danubia Zenekar tavaszi koncertsorozata a Zeneakadémia Nagytermében az emberről szól. Az ember küzdelmeiről, harcairól, bukásairól és győzelmeiről – a zene nyelvén.
A Fitos Dezső társulat előadását január 31-én, szombaton láthatjuk a MOM Kulturális Központban, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.
A Nemzeti Táncszínház január 27-én kedden mutatja be legújabb produkcióját a Marczi Közösségi Térben. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadásában idő és halál témája fonódik össze.
Hosszú szünet után az egykori Gödör Klubban (most G3 Rendezvényközpont) újra indul az Athe Sam Klub, ahol a legjobb hazai roma zenekarok koncertjei, táncház és tánctanítás várja a nagyérdeműt hónapról hónapra.
A napokban kezdődnek azok a közössegek kialakulását segítő rendezvények, melyek a környezettudatosságtól a család problémákon át, az élet minden fontos területén alkalmazható technikákat tanítanak.
Különleges elemmel bővül a Budapesti Aszfaltprojekt (BUPAP) Zsidók és törökök a budai Várban című sétája vasárnap: az "elzárt" középkori zsidó negyed területére is lejuthatnak az érdeklődők.
A pesti gettó felszabadításának 70. évfordulóján, január 18-án vasárnap tartják a rendhagyó Klauzál téri installáció és kiállítás záróünnepségét.
A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelyre a köztestület rendhagyó programsorozatával készül.
Az elmúlt évek fiatal táncos, zenész, színházi csapatainak előadásaiból válogattak a NEXTFESZT szervezői. A friss darabok január 5. és 23. között láthatók a Trafóban.
Takáts Eszter, Karafiáth Orsolya és Góbi Rita különleges koncertszínházra/ színházkoncertre készül január 7-én, 18 órakor. A Rockmúzeum színpadán az Amazonok!