Megújul a Keszthelyi Nyári Játékok; a Centrál Színház tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Festetics-kastély kertjében az eseményt, amely az idén minden eddiginél hosszabb lesz.
Megújul a Keszthelyi Nyári Játékok; a Centrál Színház tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Festetics-kastély kertjében az eseményt, amely az idén minden eddiginél hosszabb lesz.
Okostelefon alkalmazást hozott létre a Szegedi Szabadtéri Játékok, melyen akár belépőt is vásárolhatunk vagy éppen szegedi szállást foglalhatunk az előadások idejére. Idén nyártól már wifi hotspot a fesztivál helyszíne is.
Harminchat évvel ezelőtt hunyt el Latinovits Zoltán. A színészlegenda fiatalon, tragikus körülmények között lelte halálát Balatonszemesen.
Május 21-én, életének nyolcvannegyedik évében elhunyt Lengyel Erzsi, akit többek között a Gyula vitéz télen-nyáron, valamint a Keménykalap és krumpliorr szereplőjeként ismerhettek a nézők.
A két évvel ezelőtt elhunyt Végvári Tamásra emlékeznek az Örkény Színházban: vasárnap este 7 órakor a közönség a Galócza című előadás felvételét láthatja, amelyben a címszerepet játszotta a színész.
Június 2-án egy különleges, egyszeri, thai-magyar koprodukcióban készülő akcióval zárja kapuit az Artus Stúdió. A „Ma itt moradok” című estét egy ramakien - háromnapos thai tradicionális mozgástréning előzi meg, amit Janaprakal Chandruang (Pichet Klunchun mestere) vezet majd.
Péter Hilda romániai magyar színésznőt is beválogatták a harminckét legsikeresebb romániai nőt felsorakoztató kiadványba.
Életének 83. évében Nagyváradon elhunyt Szombati Gille Ottó nyugalmazott színházi rendező. Búcsúztatását szerdán tartják.
Bemutatkozik Japánban az Örkény István Színház: a Tokiói Metropolitan Színház (Tokyo Metropolitan Theater) meghívására a Jógyerekek képeskönyve című előadását játssza szeptemberben tíz alkalommal a társulat.
A Bukaresti Nemzeti Színház Budapesten vendégszerepel: a Radnóti Színház május végén látja vendégül a román főváros teátrumának művészeit, akik 30-án a Különóra, 31-én pedig az Eminescura vágyva című produkciót adják elő.
Idén pünkösdkor immár tizenkettedik alkalommal több mint másfélszáz helybeli lakos adja elő a Polányi Passió című misztériumjátékot május 25-én, pénteken estétől kezdően több napon át.
A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedőjének döntőjét szombaton délután tartják az Örkény Színházban.