Kultúrpart


Kiderült, miért kellett mennie az igazgatónak

Kiderült, miért kellett mennie az igazgatónak

2012. 04. 26. | Kultúrpart

A befogadó színházi jelleg körüli vita volt az igazi konfliktus a Soproni Petőfi Színház nemrégiben lemondott igazgatója és a teátrumot fenntartó önkormányzati cég vezetése között - jelezte az utóbbi egyik ügyvezetője a városi közgyűlés csütörtöki ülésén egy kérdésre válaszolva.

tovább
Winnetou és Hyppolit Szegeden

Winnetou és Hyppolit Szegeden

2012. 04. 25. | Kultúrpart

Színes program várja idén nyáron is az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a közönséget. A már hagyományos rendezvények mellett a Winnetou, valamint a Hyppolit, a lakáj című színdarabokat is megtekinthetik az újszegedi ligetbe látogatók, emellett a napokban elhunyt Joe Murányi dzsesszklarinétos emlékére koncertet is rendeznek.

tovább
Vége az iskolának, másra kellenek a tantermek

Vége az iskolának, másra kellenek a tantermek

2012. 04. 24. | Kultúrpart

Tantermi Színházi Szemlét rendeznek május 3. és 5. között a MU Színházban és a közelében lévő iskolában; a háromnapos rendezvényen többek között a Nézőművészeti Kft., a Szputnyik Hajózási Társaság, a Krétakör, a Maladype és a Szkéné Színház mutatkozik be az iskolai közegre szabott produkciókkal.

tovább
Jubileumi évad a legendás magyar rendező emlékére

Jubileumi évad a legendás magyar rendező emlékére

2012. 04. 24. | Kultúrpart

Lessing a Bölcs Náthán című drámai költeményének díszbemutatójával kezdődik a 2012/2013-as jubileumi évad a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban: a darab tisztelgés a színház 30 éves története és a színházalapító, Ruszt József emléke előtt - ismertette Besenczi Árpád igazgató hétfői sajtótájékoztatóján.

tovább
Tom Sawyer a Magyar Színházban festi a kerítést

Tom Sawyer a Magyar Színházban festi a kerítést

2012. 04. 21. | Kultúrpart

Egy történet barátságról, hűségről és kitartásról! Egy történet az első szerelmes vonzalom izgalmáról. Történet arról, hogyan oldhatja fel csapatnyi kamasz bátorsága és humora, a felnőtt-világ ostoba előítéleteit és bűnös rejtélyeit. Egy kalandos történet a nagy kerítésfestéstől az alvilági gyémántrablásig, amely gyerekkorunk kedvence volt, s amely gyermekeink kedvence lehet!

tovább
Már készülnek a Dóm téri vérfürdőre

Már készülnek a Dóm téri vérfürdőre

2012. 04. 20. | Kultúrpart

Friss rendezői koncepció, két új dal és a legendás bemutató főszereplői: megkezdődtek a 2012-es Jekyll és Hyde próbái. Janza Kata és Tunyogi Bernadett a sors ajándékának tekintik, hogy újrázhatnak a számukra oly fontos szerepekben.

tovább
süti beállítások módosítása