A híres színészcsalád sarja méltó maradt felmenőihez és korának egyik legnagyobb előadóművészévé vált.
A híres színészcsalád sarja méltó maradt felmenőihez és korának egyik legnagyobb előadóművészévé vált.
A Voks által feltett kérdések egyszerre nagyon aktuálisak, és történelmi korokon átívelőek: mit tehetünk, mit kell tennünk, ha addigi társadalmi életünk evidenciái, keretfeltételei egyszer csak megdőlnek? A kollektív döntés és egyéni felelősség témáját a Tünet Együttes új bemutatója interaktív technikai megoldás segítségével dolgozza fel – a nézők közreműködésével.
A Sufni G'ART'N – Sötétkamra az Akácfa utcában január 21-én nyitja meg kapuit a nagyérdemű előtt. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.
Ingyenes zene- és táncművészeti fesztivál, valamint belső spirituális utazás vár Vácott, 2012. február 11-én minden érdeklődőt.
Elátkozott – ez a jelző illik leginkább a Pókember-musicalre, melynek bemutatója a sorozatos meghirdetések során mintegy két évet késett, közben több baleset történt, a sztárszereplők folyamatosan visszamondták a felkéréseket, és a produkció legfontosabb irányítói posztjain is változások következtek be. Mindezek után mégis egyetlen heti, csaknem hárommillió dolláros bevételével rekordot döntött a Broadwayn.
A Dóka Péter Körbe K című drámájából készült Lakmusz Csoport produkció januárban három alkalommal lesz látható.
Budapest. Olvasztótégely. Kisemberek, gazdagok, alkalmazottak és főnökök, hatalmi viszonyok, munkából jövők s munkába indulók, nappali emberek és éjszakai figurák, szerelmek, kalandok, játszmák, kötelezettségek, házasságok, erőviszonyok, hírességek, hétköznapok; nagyvárosi ki-kicsoda.
Tamás Ferenc 2011. december 31-én, kilencvenedik életévében hunyt el.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken – közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel.
A világhírű zeneszerző, Andrew Lloyd Webber szerint nagy bajok lesznek a brit fővárosban.
Főként vígjátékok és zenés darabok szerepelnek az év utolsó napján a budapesti színházak műsorán: a Vígszínház a Lenni vagy nem lenni, a Budapesti Operettszínház a Miss Saigon, a Radnóti Színház a Főfőnök, a Centrál Színház a Fekete Péter, az Örkény Színház pedig a Tarelkin halála című darabbal búcsúztatja az óévet.
A világ legkisebb színházában, az ausztriai Villachban lévő Kremlhof Theaterben mindössze hat néző foglalhat helyet.