Nagy Ádám numizmatikus, történész vehette át hétfőn Szegeden az idei Tömörkény-díjat, a Móra Ferenc Múzeum elismerését.
Nagy Ádám numizmatikus, történész vehette át hétfőn Szegeden az idei Tömörkény-díjat, a Móra Ferenc Múzeum elismerését.
IV. Béla királynak és Radnóti Miklósnak is szobrot állítanak Szegeden, az uralkodó bronz lovas szobrát 2010. május 21-én, a költőt ábrázoló alkotást pedig szeptember 1-jén avatják föl a tervek szerint.
A jövőben hangosítás nélkül és csak bizonyos tereken muzsikálhatnak az utcazenészek Szeged belvárosában a csongrádi megyeszékhely közgyűlése által elfogadott rendeletmódosítás értelmében.
Pesthy Frigyes szabadságharcos, történész, akadémikusnak állítottak bronz mellszobrot halálának 120. évfordulója alkalmából a szegedi Dóm tér nemzeti panteonjában, Szemerey-Kiss Balázs, fiatal szobrászművész alkotását.
A tragikusan fiatalon elhunyt szegedi festő, Zoltánfy István alkotásaiból nyílik életmű-kiállítás november 25-én a szegedi Reök-palotában.
Hogy ő a földkerekség legismertebb magyarja, ehhez kétség nem fér. Elég bárkit megkérdezni, aki külföldről jön haza. A harmadik évfordulón rá emlékeznek a vidéki városban.
Európai premierként mutatják be Tobias Picker Emmeline című darabját Alföldi Róbert rendezésében a Mezzo-operafesztivál ötödik versenyműveként vasárnap a Szegedi Nemzeti Színházban.
A nyolcvankilenc éves Diczfalusy Egon professzor elképesztő gesztusával felbecsülhetetlen kincsektől vált meg. Kolumbusz előőtti tárgyak, például. Nézze meg őket!
A világ legzöldebb fesztiváljai közé választották a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN): elsőként a hazai fesztiválok közül a rendezvény kapta meg a Greener Festival szervezet díját.