Új fényt vet a J. F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása ügyében folytatott, mindig is megkérdőjelezett hivatalos vizsgálatokra egy ősszel megjelenő újabb könyv.
Új fényt vet a J. F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása ügyében folytatott, mindig is megkérdőjelezett hivatalos vizsgálatokra egy ősszel megjelenő újabb könyv.
Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye, a Kossuthkifli alapján forgat tévésorozatot Rudolf Péter, rendező-forgatókönyvíró-producer.
Londonban és New Yorkban is elérhető a könyvesboltokban a volt államfő életét megörökítő mű, melyet Dae Soon Kim dél-koreai politológus írt.
Ötszáz évesek is lehetnek azok a sírkövek, amelyeket a földben eltemetve egy bécsi zsidó sírkertben találtak - közölte a bécsi izraelita hitközség.
Kínai régészek ötezer éves jelekre bukkantak kiásott kőbaltatöredékeken. A feliratok vélhetően körülbelül 1400 évvel idősebbek, mint az eddig ismert legrégebbi írásnyomok.
Szarajevótól Trianonig címmel jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában a BBC History első világháborús különszáma egyórás, korabeli filmrészleteket bemutató DVD melléklettel.
Jeanne d'Arc történetét három izgalmas változatban kínálják a július 19-én kezdődő Salzburgi Ünnepi Játékokon a fesztiválközönségnek.
Tökéletes állapotban fennmaradt középkori erődítményrendszer maradványaira és egy kilencedik századi templom falain különleges épségű freskókra bukkantak lengyel régészek az ősi szudáni városban, Dongolában.
Szarajevótól Trianonig címmel jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában a BBC History első világháborús különszáma egyórás, korabeli filmrészleteket bemutató DVD melléklettel. Olvasson bele!
Saját édesapját, a náci propagandafilmekben való szerepléséért sokak által elítélt Heinrich Georgét fogja eljátsszani Németország egyik legjobban foglalkoztatott színésze, Götz George.
Középkori harci bemutatók és ostromjátékok is várják az érdeklődőket a Szondi Várjátékokon szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánkon; a programot 22. alkalommal rendezik meg Drégely váránál.
A Kossuth Kiadó a nagy nyári hőségben is kitalált valamit a hűséges könyvbarátoknak. Július 1-jétől hat nagy sikerű sorozatát kínálja rendkívüli kedvezménnyel.