A megoldás már évmilliók óta megvolt, csak meg kell építeni a gigantikus szerkezeteket.
A megoldás már évmilliók óta megvolt, csak meg kell építeni a gigantikus szerkezeteket.
Az antik világ emberének hétköznapjairól mesélnek az ókori izraeli graffitik, amelyek elemzésére és publikálására egy nemzetközi kutatócsoport vállalkozott.
Egy friss kutatás szerint nem csak a kapitány és a jéghegy volt a ludas a katasztrófában.
Mától akinek kedve van, besétálhat az ország egyik legszigorúbban őrzött létesítményének területére.
Úgy tűnik, a madarak konkurenciára leltek az egerekben, legalábbis az éneklés terén. Utóbbiak is dalra fakadnak ugyanis a párzási időben, derítették ki bécsi állatorvosok.
Százezer éve szállt tengerre a neandervölgyi ember, ötvenezer évvel megelőzve a Homo sapienst - hangsúlyozzák görög kutatók, akik tanulmányukat a Journal of Archaeological Science című folyóiratban tették közzé.
Amerikai kutatók szerint a kőkorszaki európaiak időben megelőzték az indiánokat Észak-Amerikában.
A magyar irodalom és a tudomány kiválóságai tiszteletére 2013-ban is emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, két aranyat, öt ezüstöt és egy színesfémet.
Az arachnofóbia a nők felének és a férfiak hatodának teszi az életét kéretlenül "izgalmasabbá".
Holland tudósoknak sikerült mesterséges húst gyártaniuk egy petri csészében. Idén már hamburgert akarnak.
Élve mentettek ki behavazott autójából Észak-Svédországban egy férfit, aki a rendőrség szerint hónapokat töltött a hó fogságába esett járművében egy erdő mélyén - írja hétvégi számában a The Telegraph című londoni lap.
A spanyolországi Malagában talált barlangrajzok lehetnek az eddigi legősibb ábrák, és az elsők, melyeket Neander-völgyi ősemberek készítettek.