Kiszuperált basszusgitártól és egy fél dobszerkótól a fesztiválszínpadokig, fedélnélküliségtől az albérletig. Bemutatjuk Magyarország első hajléktalan rockzenekarát.
Kiszuperált basszusgitártól és egy fél dobszerkótól a fesztiválszínpadokig, fedélnélküliségtől az albérletig. Bemutatjuk Magyarország első hajléktalan rockzenekarát.
Az izlandi art-pop Björk utáni generációjának egyik legtehetségesebbje, Sóley három éve már fellépett Budapesten. Most itt az ideje, hogy második albumának turnéján decemberben ismét fellépjen az A38 hajón.
Vihar miatt ki kellett üríteni az egyik legnevesebb amerikai zenei fesztivált. A Chicagoban évente megrendezésre kerülő Lollapalooza fesztivál látogatóit biztonságos helyre terelték.
A spanyol rendőrség is megerősítette, hogy 72 éves korában elhunyt az angol nemzetiségű Priscilla Maria Veronica White, ismertebb nevén Cilla Black.
Dr. Dre tizenöt év után készül kiadni legújabb lemezét. Az amerikai rapper elmondása szerint a visszatérő album egyben a nagy finálé is lesz, vagyis az utolsó nagyszabású anyagát jelenteti meg.
Rhoda Scott kapcsolata a magyar művészekkel immár rendszeresnek mondható, hiszen Varnus Xavérral és a Modern Art Orchestrával színpadra állított közös koncertekkel többször is megörvendeztették már a budapesti közönséget.
Mindössze húszéves korában elhunyt Schéner Misi, a Búcsúkoncert nevű zenekar gitárosa.
Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton az MTI-vel.
67 éves korában elhunyt Lynn Anderson amerikai country-énekesnő - közölte a Euronews. Egy Tennesse állambeli kórházban érte a szívroham.
Az egész világot bejárta az a videó, melyben ezer rajongó játszotta el közösen a Foo Fighters egyik dalát. A frontember, Dave Grohl videóüzenetben válaszolt.
Augusztus 8-án, szombaton a Budapest Bár lép fel a Tokaji Fesztiválkatlanban, Északkelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán.
A Budapest Parkban lép fel szeptember 18-án a Parov Stelar Band, hogy az őszi hidegek előtt még egyszer szabadtéren is átmozgassák a magyar közönséget electroswing dalaikkal.