Jövő tavasszal ismét Magyarországon lép fel a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója. Európai turnéjuk keretében 2015. május 19-én a Papp László Budapest Sportarénában hallhatjuk őket.
Jövő tavasszal ismét Magyarországon lép fel a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója. Európai turnéjuk keretében 2015. május 19-én a Papp László Budapest Sportarénában hallhatjuk őket.
Huszonötezer dollárért kelt el az ereklye egy Beverly Hills-i árverésen. Az énekes a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a szemüveget egy nőnek.
A világ első sztártenorjának magánügyei már életében is az újságok címlapjait ékesítették, de a Christie's-nél november 19-én eddig rejtve maradt, féltett titkokat tartalmazó levelek is kalapács alá kerülnek.
Az új Vaselines azért nem olyan jó, mint a régi, mert talán még jobb is; az Alvvays pedig azért kellemes nagyon, mert egy kicsit kellemetlen. Mindkét csapat idei albuma megnyerő.
Bizonyíték hiányában ejtették a gyilkosságra való felbujtjás vádját Phil Rudd, az AC/DC dobosa ellen. A további három vádpont még áll.
A brit hiphop/elektronikus együttes november 14-én koncertezik Budapesten. A zenekar 2002 óta rendszeresen fellép Magyarországon.
Harmadszor ad koncertet Magyarországon Emilíana Torrini. Az izlandi énekesnő november 19-én a fővárosi A38 hajón lép fel.
Szimpóziumok és koncertek szombatig tartó sorozata kezdődött meg csütörtök este a brüsszeli Balassi Intézetben. A belga fővárosban működő magyar kulturális intézet a Belga Királyi Könyvtárral és a belgiumi Bartók Béla Archívum - Denijs Dille Alapítvánnyal közösen szervezi a rendezvényeket.
A világszerte ismert francia flamencogitárost 93 éves korában érte a halál. A zenésznek, akit Paco de Luciával és Django Reinhardttal együtt a műfaj királyai között emlegettek, több mint 80 albuma jelent meg, és 93 millió példányban keltek el világszerte.
Egy új kezdeményezés kapcsán svéd popsztárok arcképei kerültek rá a skandináv ország legújabb postabélyegeire. A kilencmillió lakosú Svédország a világ harmadik legnagyobb popzeneexportőre.
Szerdán debütált Szabó Balázs Bandájának első videóklipje, amit a belga Julie Rens énekesnővel közösen előadott számukhoz készítettek. Az együttes szombaton teltházas szülinapi koncertre készül az Akváriumban.
Újra a Zeneakadémián tartja szilveszteri koncertjét Presser Gábor és az Amadinda, miután hét évig a Művészetek Palotájában „vendégeskedett” a produkció.