Öt nap alatt hat színpadon 170 fellépő szórakoztatja majd a közönséget a kedden kezdődő, és szombatig tartó Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN).
Öt nap alatt hat színpadon 170 fellépő szórakoztatja majd a közönséget a kedden kezdődő, és szombatig tartó Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN).
Wiz Khalifa kaliforniai koncertjének backstage-ében lelőttek egy férfit, aki később belehalt sérüléseibe – írja a TMZ. Az áldozatot a színpad mögött támadták meg, legalább öt lövést kapott.
Hivatalosan eljegyezte egymást Anna Netrebko világhírű orosz szoprán és párja, Yusif Eyvazov azeri tenor, aki szerint már tervezik az esküvőt is.
A Koreai Köztársaság Nagykövetségének Kulturális Központjának szervezésében ingyenes koncertet ad a Seoul Solist Cello Ensemble szeptember 1-jén 19 órakor a Magyar Állami Operház Székely Bertalan termében.
Nem tarthatja meg szeptember közepére tervezett koncertjét Miley Cyrus a Dominikai Köztársaságban, mert a hatóságok erkölcstelennek tartják az énekesnő viselkedését a színpadon.
Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján csütörtökön a Cseh Tamás Program első pályázati felhívása, melyben pályakezdő előadók és zenekarok jelenkezését várják.
Ismét hazánkban lép fel a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli duó. Szeptember 19-én a Budapest Parkban adnak a gyökereikhez visszanyuló koncertet.
Eddigi legsikeresebb kiállításának bizonyult a 27 esztendősen elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse gyermekkorát, zsidó gyökereit, családi életét és angliai szülővárosát bemutató tárlat a Bécsi Zsidó Múzeumban.
Shakira kolumbiai énekesnő Loca című slágere egy dominikai zenész 1998-ban írt dalának plagizált változata - mondta ki egy New York-i bíróság.
A néhai brit énekesnő születésnapján, szeptember 14-én avatják fel az észak-londoni Camden kerületben Amy Winehouse életnagyságú bronzszobrát.
Nemzetközi zenészek és a magyar zenei paletta legismertebb előadói lépnek fel együtt a Random Trip Budapest Park Special eseményén augusztus 28-án.
Sir Cliff Richard lemondta az angliai canterburyi székesegyházba meghirdetett jövő havi fellépését, mert nem akarja, hogy a közelmúlt eseményei beárnyékolják a jótékonysági rendezvényt.