Titokzatos zongora jelent meg egy bécsi szökőkút közepén, kíváncsi turistákat és járókelőket csábítva spontán zenélésre.
Titokzatos zongora jelent meg egy bécsi szökőkút közepén, kíváncsi turistákat és járókelőket csábítva spontán zenélésre.
Pályatársai, családtagjai, barátai és tisztelői sokasága kísérte utolsó útjára pénteken a budapesti Farkasréti temetőben a Széchenyi-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki július 18-án 67 éves korában hunyt el.
A zenész a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy pályája újabb állomása lehet a magyar közönség meghódítása. Az utóbbi másfél évben egyre többször érzi úgy, hogy tennie kell Magyarországért.
Szeptember 7-én újból kitárja kaput a Fonó Budai Zeneház. Az olyan jól megszokott programok mellett, mint a város legnépszerűbb táncháza, a Fonó Szerda, újdonságokat is kínál: idén első alkalommal részt vesz a Magyar Dal Napján.
Az amerikai énekes, költő portréiból nyílik kiállítás a londoni Nemzeti Arcképtárban. A szeptemberben megnyíló tárlat képei először mutatkoznak be közönség előtt.
Az Amerikai Magyar Alapítvány 1961 óta a George Washington díjjal ismeri el azokat a kiemelkedő alkotókat, akik az emberek, illetve a nemzetek közötti megértéshez, párbeszédhez számottevően hozzájárultak.
„Az orosz kormányzat kriminális" - írta hétfőn Twitter-üzenetében a 27 éves popsztár az új orosz homoszexuális-ellenes törvényekre reagálva.
2013. augusztus 9-én pénteken és 10-én szombaton újabb izgalmas programokkal várja vendégeit Józsefváros kiemelt rendezvénye, a Palotanegyed Fesztivál.
Szívesen megrendezné a zeneszerző első operáját Salzburgban Luc Bondy. A világhírű színházi szakember egyébként akár az ünnepi játékok vezetője is lenne.
A brit soul-énekes az utolsó pillanatban jelentette be, mégsem tud részt venni az idei fesztiválon: így kicsit változik az A38 színpad programja.
Az első Megasztárban feltűnt énekesnő, aki a tehetségkutató versenyt követően került a zenekar élére kiválik a Sugarloafból, és a szólókarrierjét folytatja tovább.
Háromórás gálakoncerttel ünnepel az idén negyvenéves P. Mobil zenekar augusztus 19-én, hétfőn a Budapest Park színpadán.