A jövőre 60 éves zeneszerző és előadóművész a kerek születésnapot a közönség örömére nagyszabású koncerttel ünnepli meg. A Nagy utazást 2014. január 11-én az Arénában rendezik meg.
A jövőre 60 éves zeneszerző és előadóművész a kerek születésnapot a közönség örömére nagyszabású koncerttel ünnepli meg. A Nagy utazást 2014. január 11-én az Arénában rendezik meg.
Csütörtökön ismét Budapesten szerepel az ABBA - The Show című produkció, amelyben a svéd Waterloo zenekar az ABBA eredeti zenészeivel adja elő a svéd popcsapat legnagyobb slágereit.
A zongora négy arca című sorozat jeles zongoraművészeket állít a középpontba. A március 8-i koncerten Ránki Dezső Mozart c-moll zongoraversenyét adja elő a Művészetek Palotájában.
Szombaton ért véget a Dal döntője, a nézők pedig úgy döntöttek, hogy ByeAlex képviselheti Magyarországot a nemzetközi dalversenyen. Az internetes közösség pedig fel van háborodva.
Meghalt Armando Trovajoli olasz zeneszerző, Vittoro de Sica és Ettore Scola több alkotásának, valamint Sándor Pál Miss Arizona című filmjének komponistája.
59 éves korában, szívproblémák következtében elhunyt a népszerű török énekes. A zenész az arab világ inspirálta, melankólius számaival vált ismertté.
86 éves korában meghalt Marie-Claire Alain. A francia művésznőt korának leghíresebb orgonistájaként tartották számon, és különös tisztelet övezte, hiszen minden darabját emlékezetből játszotta.
Több mint 60 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben helyi művészek az ellen tiltakoznak, hogy Marseille önkormányzatának közgyűlése 400 ezer eurós állami támogatást szavazott meg David Guetta produkciós irodájának.
Adele brit énekesnő 21 című albuma lett 2012 legnagyobb példányszámban eladott lemeze, ezzel zsinórban második éve uralja a globális lemezeladási listát.
A kortárs dzsessz két meghatározó amerikai alakja, a virtuóz zongorista Brad Mehldau, valamint Mark Guiliana dobos ad közös koncertet Mehliana néven március 9-én, szombaton a fővárosi Trafóban.
Ötvenhárom éves korában drogtúladagolás következtében életét vesztette a legendás francia banda, a Taxi Girl frontembere. A rendőrség öngyilkosságra gyanakszik.
Cipő után a Republic zenekar újabb zenésze került kórházba: Boros Csaba basszusgitárost tegnap már meg is műtötték.