A februári nagy bulira még várják a jelentkezőket, de lehet hogy nem fognak tudni dönteni. Lehet hogy 150 gitáros zúz majd egyszerre az Arénában?
A februári nagy bulira még várják a jelentkezőket, de lehet hogy nem fognak tudni dönteni. Lehet hogy 150 gitáros zúz majd egyszerre az Arénában?
Briliáns művészek koncerteznek a Millenárison, eléneklik a Határtalan Dalt, jótékonykodnak és igazi zenei különlegességekkel készülnek a közönségnek december 21-én.
Rúzsa Magdi állítja, az eddig elért sikereit nemcsak önmagának, hanem az angyaloknak és elhunyt nagymamájának is köszönheti, akik a túlvilágról segítik őt.
Világsztárparádéval várja közönségét december 21-én és 23-án a Magyar Állami Operaház. A Rigoletto címszerepében Leo Nucci lép színre, partnerei Miklósa Erika és Ivan Magri lesznek.
Elektronikus zenével búcsúztatják az óévet az Akváriumban.
Madonna amerikai popénekes sokat vitatott MDNA című turnéja hozta a legnagyobb összbevételt 2012-ben. A 72 előadásból álló turné összesen 228,4 millió dollár (50 milliárd forint) bevételt produkált.
Meg kell ismételni a vizsgálatot a tavaly 27 évesen elhunyt Amy Winehouse halála ügyében, mert kétségek merültek fel az első vizsgálatot elvégző illetékes szakképesítésével kapcsolatban.
2012 nem a világ legjobb esztendejeként fog bevonulni a poptörténelembe, de mi mégis ki tudtunk választani 15 albumot, melyek nélkül másmilyen lett volna ez az év.
A rendező a The Killersnek kreált nemrégiben klipet, amely természetesen sötét, sejtelmes és hátborzongató lett.
December 22-én Szabó Balázs és bandája EP-bemutató koncertjével tér vissza az A38 Hajóra, előttük pedig a francia La Maison Tellier zenekar játssza törékeny neo folk és borúsabb alt country dalait.
Gil Friesen a legendás A&M Records igazgatója 75 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el otthonában. Leukémiában szenvedett.
A drog- és alkoholfüggő Ozzy Osbourne felesége ma már hálás, hogy hagyta magát alávetni a génvizsgálatnak.