A legendás együttes egyik korábbi albumához készítették, de végül nem került bele a végső válogatásba. Itt meghallgathatja.
A legendás együttes egyik korábbi albumához készítették, de végül nem került bele a végső válogatásba. Itt meghallgathatja.
Első alkalommal adták át a népművészetben és közművelődésben kiemelkedő teljesítményt elérő fiatal tehetségeknek a Junior Prima Díjakat pénteken Budapesten.
A héten a Corvintetőn hirdették ki a nyertest, aki Magyarországot fogja képviselni a Music Television Music Awards (MTV EMA) díjátadó gálán.
Nem hajlandó fellépni az Operaházban Christoph von Dohnányi.
Zenei maratonnal, hangversenyekkel, fesztivállal emlékeznek meg Oroszországban is Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójáról.
2011. november 7-13-ig a 200 éve született nagy magyar zeneszerzőre, Liszt Ferencre emlékszik az Óbudai Kulturális Központ. A hét teljes bevételét jótékony célra ajánlják fel.
A Liszt! Minden tekintetben. programsorozat egyik utolsó produkciójában, október 19-én a cigányzene szemszögéből közelítenek a Müpa által felkért zenészek Liszt életművéhez. Mocsári Károly zongorista, Balogh Kálmán cimbalomművész, Lendvay József hegedűművész és Herczku Ágnes, a Szeret együttes és a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével jut el a cigányzenétől a rapszódiákig.
1982 október 18.-án hunyt el a magyar rockzene nagy hatású zenésze, énekese és gitárosa, a legendás Radics Béla.
Hét év után ad újra szólókoncertet a ghánai születésű Dagadu Sena, az Irie Maffia és több más projekt énekesnője; a magyar underground színtér kiemelkedően tehetséges dívája október 31-én a fővárosi A38 hajón mutatja be megjelenés előtt álló második albumának anyagát.
Az év legszebb hangversenyét jutalmazza az Ovation Award holland zenei díj, amelyet a szakmai zsűri idén Fischer Iván karmesternek ítélt a Concertgebouw zenekarával előadott Wagner-Bartók estjéért - közölte a Budapesti Fesztiválzenekar kedden az MTI-vel.
A manchesteri trió Súlytalanság (Weightless) című művétől figyelmeztető felirat tanácsolja el a volán mögött ülőket.
Sorsok, hangulatok, érzelmek és gondolatok világába kalauzol bennünket Érdi Tamás koncertje.