Ennek alapján azt feltételezték, hogy Mozart zenéjének hallgatása növeli az intelligenciaszintet.
Ennek alapján azt feltételezték, hogy Mozart zenéjének hallgatása növeli az intelligenciaszintet.
Különleges balatoni programok várják a látogatókat egy most induló programsorozatban.
A tiltakozás oka, hogy a zenész homoszexuális.
Ez lett a hannoveri Scorpions, mely zenekarnak megjelent az utolsó lemeze. Miután a németek már nem gyárthattak több tigrist, úgy gondolták, hogy új fegyvert állítanak elő. Ez lett a hannoveri Scorpions, mely zenekarnak megjelent az utolsó lemeze. Ugyanis a zenekar feloszlott. Még szerencse, hogy van néhány öngyújtós balladájuk, így jó ritmusban tudják a rajongók gyászolni őket.
Hiába volt több, mint testőr: a 41 éves énekesnőt három évnyi házasság után elhagyta férje, aki pár éve még miatta vált el.
Halgassa meg, hogy énekli Britney Spears a Telephone című popszámot, ami Lady Gaga és Beyonce közös előadásában vált slágerré.
Linda Steint, a Ramones, Jolie és Madonna menedzserének asszisztensét 25 év börtönbüntetésre ítélték főnökének megölése miatt.
Öt embert tapostak agyon Mexikóban egy koncerten, ahol egy eldördült lövés miatt támadt emberéleteket követelő riadalom.
De ez még kevés lett volna ahhoz, hogy az AC/DC legyen a rezidens csapat az Iron Man 2 soundtrackjén.
Van egy nő, akiről a férfiaknak az jut eszébe, amire leginkább vágynak. És hogy mi ez? Nos, a foci.
Amerre néztem mindenütt csupa-piros lánykák cikáztak. Aztán azt hittem a Wolford nyitott új üzletet, de nem. Sőt csajoknak még táblácskájuk is volt, így az ötlött eszembe, hogy biztosan a Piroska szépségverseny jelentkezőit látom. Ezt erősítette a kigyúrt biztonsági őrök látványa. Aztán beleütköztem a sorba.
Hogy ki a világ legsikeresebb popsztárja? Nos, nem Madonna, nem is Beyoncé.... Ne is találgasson, mindjárt eláruljuk!