Közös karácsonyi koncertet tart a december 22-én a Millenárison Bodnár Szilvia és zenekara, Ferenczi György és a Rackajam.
Közös karácsonyi koncertet tart a december 22-én a Millenárison Bodnár Szilvia és zenekara, Ferenczi György és a Rackajam.
Hogy is fogjuk majd nevezni? Nullás éveknek? És amíg szokjuk ezt a kifejezést, ugye nem felejtjük el azokat, akik percekre, órákra boldoggá tettek minket? Éljük át újra! Videós összeállításunk - első rész.
Eljött az idő, kedvem van a zenéléshez és úgy tűnik, ismét igény mutatkozik a GM49-re is - mondta Galla Miklós abból az alkalomból, hogy "életet lehelt" egykori újhullámos együttesébe.
Vérpezsdítőre sikerült a sanzon, a punk és a rock műfajában egyaránt otthonosan mozgó népszerű díva, Péterfy Bori és csapata, a Love Band második albuma, amelyet december 27-én Budapesten, a Gödör Klubban mutatnak be.
Két nappal szenteste előtt, december 22-én a fővárosi Millenáris Teátrumban mutatja be közelmúltban megjelent karácsonyi lemezét Bognár Szilvia, az egyik legtehetségesebb magyar népdalénekes és együttese.
A José Carreras spanyol tenor nevével fémjelzett jótékonysági gálán 6,4 millió euró (177 milliárd forint) gyűlt össze a leukémia elleni harcra.
Cseh Tamásra emlékeznek vasárnap délután Szegeden a Dóm téren; a magyar zenei élet augusztusban elhunyt kiválóságát művészek és zenészek idézik meg - közölte a programot szervező Mocselini Rudolf az MTI-vel.
Nem tudni, hogy megtartják-e a jövő nyári londoni Michael Jackson-emlékkoncertet, miután a szervező céget felszámolták - jelentette pénteken az osztrák tömegtájékoztatás.
Testi és lelki betegségek esetén gyógyító erejű lehet a klasszikus zene: pozitív hatással van félelmek, depresszió, illetve a szív és az érrendszer betegségei esetén.
Több mint egy év után a Baltimore városának végre sikerült helyet találnia Frank Zappa mellszobrának. A litván rajongók által adományozott alkotást egy közkönyvtár elé helyezik. A legendás zenész ugyan soha nem járt a balti államban, ottani "avantgárd" körökben azonban nagyon népszerű volt.
Alig egy hónappal a már platinalemez karácsonyi CD-je megjelenése után Sting DVD-változatban is megjelentette anyagát A Winter's Night... Live from Durham Cathedral címmel.
Lemezbemutató koncertet tart pénteken Budapesten a fiatal magyar dzsesszzenész-generáció kiemelkedő előadója által vezetett Szabó Dániel Trió. A csapat a Chris Potter New York-i szaxofonossal készített, Contribution című albumát mutatja be a fővárosi Telekom Zeneházban.