December 14-én az A38 Hajón lép fel a Thievery Corporation által felfedezett és kiemeledő nemzetközi sikereket elért fiatal argentin dalszerző-előadó, Federico Aubele.
December 14-én az A38 Hajón lép fel a Thievery Corporation által felfedezett és kiemeledő nemzetközi sikereket elért fiatal argentin dalszerző-előadó, Federico Aubele.
Mesterséges kómában volt pénteken - a héten immár másodszor – a világ egyik legnagyobb rocksztárja, akinek neve egy egész korszakot jelöl, és örök időkre fennmarad. Szorítunk neki.
A jövőben hangosítás nélkül és csak bizonyos tereken muzsikálhatnak az utcazenészek Szeged belvárosában a csongrádi megyeszékhely közgyűlése által elfogadott rendeletmódosítás értelmében.
Reneszánszukat élik a vinil lemezek az utóbbi években, ugyanis ma már nemcsak az idősebb, de a fiatalabb zenerajongók is egyre szívesebben hallgatják kedvenc előadóikat a barázdás lemezekről.
A szépség és a szörnyeteg – egy remek közös incidenssel. Utálják egymást – és most együtt röpülnek a csúcsra, ami izgalmasabb, mint odaverni a másiknak.
Itt a december, mely az új évezred számításai szerint valójában novembert jelent, egykedvűen zuhog a hideg eső, rosszabbul élünk, mint négy éve – jut eszünkbe a bádogszürke ég alatt, szóval épp itt az ideje, hogy a metál két szélsőértékére figyeljünk.
Jövőre szeptember 12-én lesz a magyar dal napja; a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten az idei tanulságok összegzése mellett megkezdték a 2010-es esemény előkészületeit.
Jó hatással volt a kelet-ausztriai turizmusra a Joseph Haydn halálának 200. évfordulójára szervezett nagyszabású rendezvénysorozat.
Laza elektronikus elszállás lesz úrrá vasárnap a Petőfi Csarnokon. A francia Air új albumát, a Love 2-t, az idén berobbant londoni We Fell to Earth pedig azonos című nagylemezét mutatja be először magyar közönségnek.
Bár életében tizenhárom Grammy-díjat kapott, most egy újabb - posztumusz - díjjal gazdagodik Michael Jackson, akit ezúttal életművéért tüntetnek ki.
Május 14-én a Puskás Ferenc Stadionban lép fel minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara, a Metallica - közölte a Live Nation Hungary. A csapat 1999 óta nem lépett fel Magyarországon. A jegyeket december 15-én 10 órától árusítják.
A húszéves Tankcsapda zenekart bemutató kiállítás nyílt 20 év 20 kép címmel csütörtökön a debreceni Kölcsey Központban, ahol a jubileumi turnét lezáró december 29-i koncertjükről is beszámoltak az együttes tagjai.