Amy Winehouse megjelent csütörtökön a londoni bíróságon, ahol az ellene felhozott vádat ismertették. Az énekesnőt egy női rajongója szándékos bántalmazásával vádolják.
Amy Winehouse megjelent csütörtökön a londoni bíróságon, ahol az ellene felhozott vádat ismertették. Az énekesnőt egy női rajongója szándékos bántalmazásával vádolják.
Több mint 50 ezer látogatót várnak Marosvásárhelyre, a Félsziget fesztiválra, amely csütörtökön nyitotta meg kapuit az erdélyi város legnépszerűbb üdülőközpontja mellett kiépített táborhelyen.
Igazi szenzáció: Mozart két, ismeretlen zongoraműve került elő, a darabokat augusztus 2-án mutatják be a nyilvánosság előtt - számolt be csütörtökön a tevékenységét nemzetközi szinten űző Mozarteum alapítvány.
Ha más nem, akkor majd a bőrfejűek elintézik, hogy a szlovák és a magyar nemzet békében éljen egymás mellett – állítják annak egy furcsa rendezvény szervezői. Azt kívánjuk: legyen igazuk.
Színes programok, fővárosi és balatoni kirándulások várják a legkeletibb csángó településről, Magyarfaluról érkező gyerekeket a Balatonakalin szervezett táborba - mondta a szervezők nevében Soltész Miklós országgyűlési képviselő.
Habár júniusra tervezett második magyarországi koncertjük tisztázatlan körülmények között elmaradt, a massachusettsi Killswitch Engage hívei azért megvigasztalhatják magukat a többszörös aranylemezes brigád új albumával, ami - árulkodó módon - a zenekar nevét viseli.
Együttműködést hívott életre a Heineken Hungária Zrt., az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ (EIKKA), az Est Média Group, valamint a Sziget Kft.
Bruce Springsteen, Aretha Franklin, a U2, Eric Clapton és a Metallica október végén két koncerten ünnepli azt, hogy 25 éve hozták létre a rock and roll halhatatlanjainak csarnokát. A kétnapos sztárparádé színhelye a New York-i Madison Square Garden lesz.
Olasz nyelven tér vissza pénteken és szombaton a szegedi Dóm térre a futurisztikus, meseszerű koncepcióban megalkotott Turandot, melyet tavaly Giacomo Puccini születésének százötvenedik évfordulója alkalmából tűzött műsorára a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Michael Jackson orvosának ügyvédje szerint a rendőrök az emberölés vádjára kerestek bizonyítékot a houstoni klinikán, amelyben a délutáni órákban a kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) tartott razziát.
A The Rasmus, a világhírű finn együttes dedikál a debreceni Campus Fesztiválon, a Saturn sátornál. A zenekar a koncert előtt közvetlenül, július 23-án (csütörtökön) 19.45 és 20.45 között áll a rajongók rendelkezésére.
Egy hajszálon múlt, hogy németországi koncertje után Carlos Santana gitárja megmenekült az enyves kezektől: a 62 éves gitárkirály egyedi Paul Reed Smith hangszerét már magához vette a német rajongó, de a biztonságiak fülön csípték a férfit.