A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok két felvételét jelentette meg a Budapest Music Center (BMC) a Haydn-év alkalmából. A BMC vezetője, Gőz László az MTI-nek elmondta, hogy a lemezek elkészítésében az MR3-Bartók rádió volt a partnerük.
A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok két felvételét jelentette meg a Budapest Music Center (BMC) a Haydn-év alkalmából. A BMC vezetője, Gőz László az MTI-nek elmondta, hogy a lemezek elkészítésében az MR3-Bartók rádió volt a partnerük.
Örökzöld slágerek, kávéházi hangulatot idéző dallamok mellett jazz, kemény rock és alternatív zene is szerepel a pénteken kezdődött szombathelyi Agora fesztivál programjában. A Fő téren kiépített szabadtéri színpadon különböző műfajú, stílusú, amatőr és profi együttesek lépnek fel.
Hatalmas tömeget várnak Michael Jackson keddi nyilvános gyászszertartására; a Los Angeles-i rendőrség 250-700 ezer ember megjelenésére számít. A nyugati parti megapolisz belvárosában, a Staples Centerben rendezik meg Jacko búcsúztatását - közölte korábban a családot és az AEG Live koncertszervező céget képviselő reklámügynökség.
Százhúsz éve, 1889. július 5-én született a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora.
Az amerikaiak lassan Michael Jackson-mérgezést kapnak; egy felmérés szerint csaknem kétharmaduk arra panaszkodik, hogy már a csapból is Jackson-hírek folynak, a média túl sokat foglalkozik a popsztár halálával.
Milyenek a jó arcok? Tegnapi VOLTolásunk eredményeképpen megtekinthetitek a 2009-es fesztiváldivatot, már ami a hajakat, fülbevalókat, sapkákat és egyéb fejen viselhető kiegészítőket illeti. Az idei év sztárja újra Michael Douglas napszemüvege, sombreróval felturbózva. Az önkifejezés lehetőségei határtalanok. A Volton meg aztán pláne!
A Sophos biztonsági cég szingapúri irodája arra figyelmeztetett, hogy egy olyan internetes vírus terjedt el e-mailen keresztül, amely titkos Michael Jackson dalok letöltését ígéri.
Bemutatták azt a videofelvételt, amelyen két nappal halála előtt Michael Jackson látható koncertpróba közben. A felvétel tanúsága szerint az énekes jó formában készült a visszatérésre: élettelinek és fittnek tűnik a videón.
Új nagylemezt adott ki csütörtökön az idén 40 éves P. Mobil zenekar Mobileum címmel; a tizenegy év után megjelent új korongon minden idők legkeményebb, legtöményebb hangzását produkálták az együttes tagjai - mondta Schuster Lóránt, a zenekar vezetője.
Nyolcvanéves korában elhunyt Ljudmila Zikina, a szovjet és orosz esztrádművészet legendás alakja.
A fővárosi Művészetek Palotája mellett a jövőben Szegeden is élvezhetik az operakedvelők a New York-i Metropolitan Opera előadásait; a The Met: Live in HD operaközvetítéseit ősztől az országban másodikként vetítheti a szegedi filmtéka - közölte csütörtökön a Belvárosi Mozi ügyvezető igazgatója.
Los Angelesben, a Staples Centerben jövő héten kedden tartják Michael Jackson nyilvános gyászszertartását - jelentette be a családot és az AEG Live koncertszervező céget képviselő pr-ügynökség.