Kultúrpart


Hazafelé tartó nagyvárosi bujdosók

Hazafelé tartó nagyvárosi bujdosók

2008. 06. 14. | Kultúrpart

A világzenei koncertek egyik legszebb hagyományaként rendezik meg jövő vasárnaptól három napon át a Művészetek Palotájában a Hazafelé elnevezésű fesztivált, amelynek címe és záró koncertje is a Muzsikás együtteshez kötődik.

tovább
Civilek kontra reggaefesztivál

Civilek kontra reggaefesztivál

2008. 06. 13. | Kultúrpart

Aláírásgyűjtéssel támogatja több civil szervezet a százhalombattai Reggae Camp fesztivált, amely ellen tiltakozva ugyanakkor a Dunafüredért Egyesület elnöke szintén aláírásokat kezdett gyűjteni, s azt is kilátásba helyezte, hogy élőláncot alkotva fogják megakadályozni a bejutást a fesztivál területére.

tovább
390 ezer vendéggel lenne nyereséges a Sziget

390 ezer vendéggel lenne nyereséges a Sziget

2008. 06. 13. | Kultúrpart

Körülbelül másfél milliárd forint a költségvetés bevétele a Sziget fesztivál kapcsán; az idei rendezvényre minden eddiginél több, mintegy 40 ezer külföldit várnak. A 16. Szigeten augusztus 11. és 18. között összesen több mint négyszáz koncert, és naponta mintegy kétszáz program várja majd a látogatókat.

tovább
Ákos kapta az életműdíjat a Viva Cometen

Ákos kapta az életműdíjat a Viva Cometen

2008. 06. 13. | Kultúrpart

Kovács Ákos megkapta korábban bejelentett Viva Comet életműdíját, a legjobb énekesnőnek járó díjat a zenés televízió a közönségszavazatok alapján Csézynek adta át. A legjobb férfiénekes LL Junior lett a csatorna csütörtök esti díjkiosztóján.

tovább
Rappelj Schillert!

Rappelj Schillert!

2008. 06. 13. | Kultúrpart

A "Schiller és a rap" diákverseny nyitórendezvényeként Sub Bass Monster és zenekara szabadtéri koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők Budapesten, a Bakáts téren szombaton; a rapper tagja annak a zsűrinek, amely novemberben kiválasztja majd a "Schiller és a rap" verseny magyarországi győzteseit.

tovább
Súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic

Súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic

2008. 06. 13. | Kultúrpart

Leesett egy fáról és súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic szerb zenész csütörtökön. A nagy sikerű Emir Kusturica-filmzenék zeneszerzője egy négyméteres meggyfáról esett le belgrádi otthonának kertjében. Súlyos gerincsérüléssel szállították kórházba, de az orvosok szerint állapota stabil, nincs életveszélyben.

tovább
George Michael lehúzza a rolót?

George Michael lehúzza a rolót?

2008. 06. 12. | Kultúrpart

George Michael bejelentette, hogy az augusztus végi két nagy arénás londoni showjával befejezi a két esztendeje kezdődött, "25 Live Tour" elnevezésű koncertsorozatát, és nem is tervez több sportcsarnokos turnét.

tovább
Egyen és hegyezze a fülét!

Egyen és hegyezze a fülét!

2008. 06. 12. | Kultúrpart

A rock, a blues, funky hazai és külföldi művelőinek részvételével rendezik meg Pakson a 16. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált. A zene mellett a szervezők gasztronómiai élményekről is gondoskodnak.

tovább
Nincs veszélyben a Sziget

Nincs veszélyben a Sziget

2008. 06. 12. | Kultúrpart

Elképzelhető, hogy megnyithatják a budai rakpart egy szakaszát a Sziget fesztivál idejére, legalábbis megvizsgálják ennek lehetőségét a főváros szakemberei a következő napokban. A Sziget szervezői szerint a hagyományos augusztusi rendezvény megtartását semmi nem fenyegeti.

tovább
Nem Sarkozy a heroin

Nem Sarkozy a heroin

2008. 06. 12. | Kultúrpart

Merész dalszövegekkel jelentkezik a francia first lady, Carla Bruni-Sarkozy legújabb, július 21-én a boltokba kerülő albumán. A Le Figaro című francia napilap kritikusa, Bertrand Dicale szerint Carla Bruni harmadik zenei albuma bizonyítja, hogy az egykori topmodell immár énekesnőként is "nagykorúvá vált", és stílusában egyre inkább felismerhetők a franciás elemek.

tovább
Fokozott biztonsági készültség a H-D fesztiválon

Fokozott biztonsági készültség a H-D fesztiválon

2008. 06. 12. | Kultúrpart

Kétszáztíz rendőr biztosítja majd a csütörtöktől négy napon át tartó Harley Davidson-fesztivált Alsóörsön az Európa kempingben, illetve a "nagy attrakciónak" számító szombat délelőtti motoros felvonulást Alsóörs-Balatonfüred és Tihany útvonalon.

tovább
Cimbalom a népzenei képzéshez

Cimbalom a népzenei képzéshez

2008. 06. 11. | Kultúrpart

Új hangszert avatott Balogh Kálmán világhírű cimbalomművész, a Zeneakadémia tanára kedden az egyetem új, ferencvárosi tanszékén. A tavaly szeptemberben indult népzenei képzéshez az egyetem megrendelésére készítette el a milliós értékű cimbalmot Nagy Ákos hangszerkészítő.

tovább
süti beállítások módosítása