Dave Gahan október 22-én jelenteti meg várva várt második szóló albumát Hourglass címmel. A lemez első kislemeze, amely ’Kingdom’ címre hallgat, október 8-án kerül a boltokba a Mute Records gondozásában.
Dave Gahan október 22-én jelenteti meg várva várt második szóló albumát Hourglass címmel. A lemez első kislemeze, amely ’Kingdom’ címre hallgat, október 8-án kerül a boltokba a Mute Records gondozásában.
Várhatóan idén nem lesz nyereséges a Sziget fesztivál, ugyanis a rendezvény utolsó, keddi napján telt háznak kellett volna ahhoz lennie, hogy elérjék azt a 385 ezres heti látogatószámot, amelynél már nyereségről lehetne beszélni - mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője.
Tizedik alkalommal ad nyári koncertet Fenyő Miklós; az énekes-zongorista, zeneszerző jövő szombaton és vasárnap Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel - tájékoztatott a rendezvény sajtófőnöke, Naszály György.
Ismét bejelentették, hogy egy turné erejéig egyesíti képességeit David Lee Roth énekes és a két Van Halen fivér, a grandiózus hírnek azonban némi komolytalan színezetet ad, hogy az utóbbi években néhányszor megtörtént már ez, legutóbb éppen tavaly, aztán nem lett belőle semmi.
„People always talk about the weather”, mondja a dal. Az idei Ozora fesztivál is e mondat jegyében telt el. Van egy hely ugyanis közel a Balatonhoz, ahol Európa legtöbb underground arca és goa-imádója évente egyszer összejön azért, hogy feltöltődhessen a következő egy évre. Egy gyönyörű völgy, sok-sok szép és jó ember, píszlávendharmoni, no és az isteni zene a maximumon. No és némi kis eső. Ez Ozora.
Magyarországon is aranylemez lett a Bon Jovi új lemeze, a Lost Highway. A rocksajtó rengeteget bírálta a countrys, minden korábbinál lazább és kommerszebb hangzású albumot, de az eredmények eddig a zenekart igazolják.
Kéthetes magyarországi turnéjának befejezéseként keddre virradóra a Sziget Jazz Sátrában adott koncertet Orszáczky Jackie, a magyar blues és progresszív rock élő legendája - ahogy műsorát bekonferálták.
A brit rock rendkívül népszerű együttese, a Muse október 10-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. A Muse - ezen a néven és mai formájában - 1997 óta létezik, a rocktriót Matthew Bellamy gitáros-énekes, Chris Wolstenholme basszusgitáros és Dominic Howard dobos alkotja.
A vidéki ifjúsági klubok péntekig pályázhatnak zenei programjaik támogatására a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) keretében - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa a Sziget fesztiválon rendezett szakmai beszélgetésen hétfőn.
Mesébe illő számok jellemzik az idei Újbuda Jazz Fesztivált: harmadszor rendezik meg, három helyszínen, ráadásul a 77 éves Újbudán. Persze nemcsak a számok teszik különlegessé a szeptember 6. és 8. között zajló eseménysort, hanem a fellépők is, akik között számos hazai és külföldi híresség neve is szerepel.
A Sziget zárónapján nagyszínpados főattrakciója Las Vegasból, a szerencsejátékok fővárosából érkezett. A kétlemezes The Killers pillanatnyilag a világ egyik legnépszerűbb indie rock-csapata.
Elérkezett hát a tizenötödik jubileumi Sziget Fesztivál utolsó napja The Killersestől, Juliette Lewis-ostól, Hammerfallostól és Hanoi Rocksostól. Keddi programajánló a nagy végső mérlegvonásokon innen, a fesztivál szokásos agyilag és fizikailag egyaránt kimerítő napjain túl.