Kiss Ferenc podcastsorozatának e heti vendége Krulik Zoltán.
Kiss Ferenc podcastsorozatának e heti vendége Krulik Zoltán.
A zeneszerző 16 éves korában – egy szerencsétlenül az arcába csapódó robbanószer hatására – megvakult. Belső látása azonban egyre élesebb lett.
A monoton.monokrom projekt keretében térképezi fel Sós Gergő a tó mélyét, melynek eredménye egy archeológiai-zenei és képzőművészeti kiállítás lesz. A szonárral kajakozó művésszel beszélgettünk.
Kiss Ferenc podcastsorozatának vendége ezúttal a legendás Petőfi Velorex Sámán UllmannMónika Bőgatya Szabadcsapat László – azaz Gazi.
Itt az UbikTúra, július 30. és augusztus 3. között ismét egy sereg fiatal gyűlik össze Pusztafalun, hogy zenével és jókedvvel töltsék meg a települést. Palágyi Máté ötletgazdával, a Bohemian Betyars frontemberével beszélgettünk.
A Nemzeti Táncszínház hagyományosan júliusban kiviszi a Millenáris parkba az évad művészeit, népszerű előadásait. Ertl Péter igazgatóval beszélgettünk.
Csárdáskirálynő, Makrancos hölgy, Legénybúcsú, Meseautó – néhány közönségcsalogató darab, amiket a kaposvári színház kínál a jövő évadra. Dr. Fülöp Péterrel, a színház igazgatójával beszélgettünk.
Kiss Ferenc világzenei podcastsorozata most valódi időutazásra vállalkozik.
Július 14-én Tangóvarázs címmel a Nemzeti Táncszínház TáncParkjában láthatunk argentin tangóestet. Budai Lászlóval, a műsor megálmodójával beszélgettünk.
Hazánk negyedik legnagyobb keresztény felekezetét bemutató kiállítás nyílik augusztus 2-án a Pesti Vigadóban, a kísérőrendezvényeken természetesen ott lesz a Szent Efrém Férfikar is. Bubnó Lőrinccel beszélgettünk.
...és még sokminden más is, derül ki egy fiatal diák kísérletsorozatából. Rákóczi Barbarával beszélgettünk.
Lezajlott a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, ahol nem csak versenydarabokat láthatott a közönség. Balogh Tibor művészeti vezetővel beszélgettünk.