Köztársasági érdemkeresztet kapott a hollywoodi magyar rendező
Köztársasági érdemkeresztet kapott a hollywoodi magyar rendező
A szabadkai születésű, Németországban élő zeneszerző, Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című zenés darabja nyerte el idén Szöulban az év musicaljének járó díjat.
Térey János és Szakonyi Károly kapja a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány idei díjait. A díjazottak az elismeréssel járó kisplasztikát, Pető Hunor munkáját csütörtök este veszik át Budapesten az új Hadik Kávéházban.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi tárcavezető kedden Nagyszebenben bejelentette: a minisztérium hatáskörébe tartozó intézményekben 630 állást építenek le, az első elbocsátásokra valószínűleg decemberben kerül sor.
Kelemen Hunor sajtótájékoztatóján bejelentette: már szinte elkészült a kulturális intézmények átszervezésére vonatkozó kormányhatározat-tervezet, és ha minden jóváhagyást megkapnak, már ezen a héten, de legkésőbb jövő héten előterjesztik azt a kormányülésen.

Az előrendelések alapján máris a legkelendőbb könyvek élvonalába tört be Mark Twain háromrészes memoárjának első kötete, amely november 15-én jelenik meg az Egyesült Államokban.
Szalonképesek lettek a YouTube-videók: az internetes videómegosztó portál legszínvonalasabb, művészi értékű alkotásait a New York-i Guggenheim Múzeumban tüntetik ki csütörtökön.
Nem tudni, mi lesz a sorsa New York egyik leghíresebb-hírhedtebb szállodájának, ami majd' ugyannyi embert ihletett meg, mint amennyit megölt.
Tetováló művészként tér vissza a filmvászonra a magánéleti botránya miatt egy ideje a világtól elvonult Mel Gibson. A sztár kisebb szerepet vállalt a Másnaposok című tavalyi kasszasiker folytatásában.
A 30-as - 40-es évek Tarzan-filmjeinek sztárja 79 éves volt.
Akár ő rendezi majd az új Kleopátra-filmet, akár nem, Angelina Jolie-t telitalálatnak tartja a főszerepre - mondta James Cameron, az Avatar rendezője a The New York Timesnak.