Brüsszelben és Londonban is bemutatják az Aura című magyar ifjúsági sci-fit, amelyet Budapesten április 20-án láthat először a közönség.
Brüsszelben és Londonban is bemutatják az Aura című magyar ifjúsági sci-fit, amelyet Budapesten április 20-án láthat először a közönség.
A hírhedt író Szodoma 120 napja című szövegének eredeti kéziratát egy francia gyűjtő és múzeumtulajdonos vásárolta meg 7 millió euróért (2,1 milliárd forintért).
A 87 éves Nobel-díjas szerzőt egy mexikóvárosi klinikán ápolják az egészségügyi minisztérium szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint. Részleteket nem közölt az író állapotáról.
Megnyílt a Derkovits Gyula festőművész, grafikus munkásságát bemutató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A július 27-éig látogatható tárlat öt nagyobb tematikus egységben tekinti át a festő életművét.
Június 19-én jelenik meg Nelson Mandela bizalmas asszisztense, Zelda la Grange memoárja, amelyben közeli portré tárul fel az apartheidrendszer ellen fellépő legendás polgárjogi harcosról, a Dél-Afrika első fekete bőrű elnökéről.
Visszatértek Budapestre a Nemzeti Filharmonikusok Isztambulból, ahol Kocsis Zoltán vezényletével április 1-jén és 2-án az egyik legrangosabb török koncertteremben adtak nagy sikerű hangversenyt.
Johnny Depp a Transzcendens című filmben dr. Castert, a mesterséges intelligencia szakértőjét játssza. Olyan gép létrehozásán dolgozik, amely ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmekkel.
Mintha másféle anyagból volnék, mintha másmilyen anyagot adtak volna nekem oda a szüleim, mint amilyenek ők voltak. Mintha másmilyen, más korból való volnék.
A hetven éve elhunyt Radnóti Miklós emlékét idézi meg grafikákon és fotókon keresztül a salgótarjáni START 20:10 alkotócsoport kiállítása szerdától a budapesti FISE Galériában.
Három értékes szobrot loptak el egy szudáni múzeumból. A rossz állapotban lévő intézményre egyetlen őr vigyáz, a régészeti kincseket gyengén megvilágított termekben, néha egyszerűen asztalokra helyezve mutatják be.
Az Ivan & The Parazol Together című számát választották meg a 2014-es Sziget Fesztivál dalának, ezzel is lehetőséget adva a zenekarnak a szélesebb körű ismertségre.
Brendan Gleeson Kálvária című filmjével nyílt meg csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek fődíjáért kilenc alkotás verseng.