A Sony filmstúdió The Interview (Az interjú) című filmje már 31 millió dolláros (8,3 milliárd forintos) online és ötmillió dolláros (1,3 milliárd forintos) mozis bevételre tett szert karácsonykor indult forgalmazása óta.
A Sony filmstúdió The Interview (Az interjú) című filmje már 31 millió dolláros (8,3 milliárd forintos) online és ötmillió dolláros (1,3 milliárd forintos) mozis bevételre tett szert karácsonykor indult forgalmazása óta.
2015. január 17-én és 18-án este 19.30-tól Beethoven Esz-dúr zongoraversenye és Bruckner IX. szimfóniája lesz hallható a Zeneakadémián Alexander Sladkovsky vezényletével. Közreműködik Varvara Nepomnyasaja zongoraművész.
Színházi próba közben érte a halál Londonban a brit színészt, akit a Skyfall című James Bond-filmből és a Star Wars I. rész: Baljós árnyak című produkcióból is ismerhetett a közönség - közölte szerdán a BBC News.
Különleges ókori amulettet tártak fel lengyel régészek Cipruson olyan görög felirattal, amelyen visszafelé is ugyanaz a szöveg olvasható, mint elölről.
Dr Dre és producere, Jimmy Iovine a vádak szerint átverte korábbi partnerét, a Monster hangkábel gyártót, amikor a Beats fejhallgató cégüket üzemeltették.
Szombaton a fővárosi Átrium Film-Színházban mutatja be Tűsarkú lépteim című első magyar nyelvű albumát Szűcs Gabi, a Cotton Club Singers egyik alapítója.
Megjelent a Hetek tanulmánykötete a holokauszt 70. évfordulója alkalmából. 12 összefoglaló írás, 12 túlélőinterjú 200 percnyi kép- és filmanyaggal.
Minden idők legnagyobb szabású koncertjére készül a drMáriás alapításával született Tudósok zenekar. Kamikaze Party január 17-én, szombaton a Trafóban.
A felső-stájerországi hegyekben fekvő festői Altaussee nevű tónál forgatja a Spectre című új Bond-film jeleneteit a brit titkos ügynököt negyedszer alakító Daniel Craig, aki nagyon bizakodó a készülő mozival kapcsolatban.
Nem gyomorbetegség, hanem mérgezés végzett Cangrande della Scalával - állapították meg olasz tudósok a reneszánsz hadvezér múmiáját vizsgálva.
Érdekes plakátokat készített a Tata & Friends dizájncég a kedvenc együtteseiről. Az ábrákból a bandák nevére lehet következtetni – ki tudja találni, melyikre? A megfejtéseket a képek után találja.
Sokféle őrült módon feldolgozták már a Star Wars-univerzum egyes történéseit, de ez a francia tévében bemutatott, elszállt diszkós-balettos performansz valószínűleg felülmúlhatatlan - írja a hvg.hu.