Negyven éve, 1967. július 26-án halt meg Füst Milán Kossuth-díjas író, költő, drámaíró és esztéta, a magyar szabadvers egyik megteremtője, , aki azonban az epika területén is kiemelkedőt tudott alkotni.

1888. július 17-én született Budapesten, apja hivatalnok volt. 1904-ben tüdőbaja miatt Abbáziába került, itt kezdte naplóját írni, amit 1944-ig folytatott. (Az anyag nagy része megsemmisült a II. világháborúban, a megmaradt részek később megjelentek.) 1908-ban lett a Nyugat munkatársa, közgazdasági és jogi tanulmányait négy évvel később fejezte be. 1919-ben megszervezte az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségét, a szellemi munkások első szervezetét, emiatt 1920-ban felfüggesztették állásából, fegyelmit kapott, majd bujkálni kényszerült. 1921-ben nyugdíjaztatta magát, kitanulta a szűcsmesterséget, életét pedig az írásnak szentelte.

Első írásai a Nyugatban jelentek meg, verseire az ószövetségi zsoltárok és Berzsenyi költeményei hatottak. Ő a magyar szabadvers egyik megteremtője: 1913-ban megjelent Változtatnod nem lehet című verseskötetében szakított a rímmel és a hagyományos versritmusokkal, soraiban a görög tragédiák kórusainak és az ótestamentum félig prózai zsoltárainak ütemei rejtőznek. Első színművét, az Aggok a lakodalmon címűt 1910-ben írta. 1914-ben készült el a Boldogtalanok, melyet kora legjobb magyar darabjának tartott. Szellemi önarcképét rajzolta meg a Catullus című drámában, majd leghíresebb színművében, a IV. Henrik királyban (1931) is, amely shakespeare-i léptékű történelmi tablóban festi le a Canossa-járó, naiv és szertelen, vad és ájtatos Henrik vergődését és bukását.

Első kisregényei a XIX. századi lélektani próza eszközeit alkalmazzák, s már felsejlik bennük Füst alapvető létélménye, magányossága és hontalansága. Kiemelkedő szépprózai műve A feleségem története, amely 1942-es megjelenésekor, a háború alatt nem keltett feltűnést, az 1958-as francia kiadás után azonban világsiker lett. Füst itt szokványos féltékenységi történetből fausti művet teremt, az üdvösség keresése és a pokoljárás, a fenségest a nevetségessel összeelegyítő groteszk önirónia révén.

A háború után előadásaihoz helyreállította elveszett esztétikáját, amely Látomás és indulat a művészetben címmel 1948-ban jelent meg. Ekkor kapott Kossuth-díjat a Változtatnod nem lehet című verseskönyvéért. Íróként 1950-től öt évre elhallgattatták, de a budapesti bölcsészkaron taníthatott. Nagyszerű tanulmányt írt Shakespeare-ről és lefordította a Lear királyt.

Késői kisregényei Őszi vadászat címmel 1955-ben jelentek meg, majd emlékezéskötetei láttak sorra napvilágot, amelyekben erkölcsfilozófiáját is kifejtette. Utolsó befejezett regénye A Parnasszus felé (1961), amely félbehagyott kézirata nyomán készült, s a művészsors összefoglalását adja. 1965-ben a Nobel-díj várományosaként emlegették, de a díjat nem kapta meg. Utolsó művét, a Szexuál-lélektani elmélkedéseket csak 1986-ban, megírása után 20 évvel adták ki először. 1967. július 26-án halt meg Budapesten.

Füst Milán mélyen szkeptikus alkat, emellett teljességre törő egyéniség volt, aki képzelete valóságát tekintette írói közegének. A hiábavalóság tudatában is az erkölcsi akarat pátoszát jelenítette meg alkotásaiban. Verseivel talányos szimbólumok révén egy mitikus világot teremtett, lírája jelentősen hatott a következő költőnemzedékre. Drámahősei lelkük fantomjaival küzdenek, érzelmi és erkölcsi igényeik összeegyeztethetetlensége semmisíti meg őket. Helyét az irodalmi közéletben, akárcsak a Nyugat táborában mindig bizonyos különállás jellemezte.

Forrás: MTI