Augusztus 7-én ismét megnyitja kapuit a Sziget Fesztivál, Európa egyik legnagyobb szabású zenei és kulturális rendezvénye. A mára kialakult infrastruktúrával, kiforrott arculattal rendelkező monstre fesztiválon végigsétálva nehéz elhinni, honnan is startolt annak idején Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi rendezvénye, éppen ezért mindenképpen érdemes feleleveníteni a kezdeteket és azt, miből is lett a Sziget.

A Sziget gyökerei a Sziámi zenekar táboraihoz nyúlnak vissza: az 1993-as, a maihoz képest meglehetősen hevenyészett és spontán jellegű első fesztiválon – mely akkor még Diáksziget néven futott – kizárólag hazai előadók léptek fel összesen 43 ezer néző előtt. A bukás tekintélyes mértékű volt, de a szervezők ennek ellenére sem adták fel: a következő évben már Eurowoodstock néven futó rendezvény a hazai zenei élet prominensei mellett külföldi előadókat is felvonultatott, igaz, inkább örökifjú / lejárt szavatosságú – kinek ízlése szerint – együtteseket láthattak a megjelentek, mint aktuális sztárokat: a formáját magabiztosan konzerváló Jethro Tull mellett a Ten Years After, a Jefferson Starship, a Grandmothers Of Invention – a nem sokkal azelőtt elhunyt Frank Zappa zenekara – , a Blood Sweat And Tears és Eric Burdon voltak a húzónevek. Ugyan ebben az évben már 143 ezren látogattak ki a Hajógyári Szigetre, a siker továbbra is elkerülte a rendezvényt. “Alighanem most volt utoljára Eurowoodstock a Hajógyári Szigeten”, írta 1994-ben egy akkor még mértékadónak számító hazai könnyűzenei lap, látván a fesztivál nem túl kedvező anyagi mutatóit.

Hosszú út a csúcsra

„Kell egy hét együttlét – ez volt az eredeti üzenet, direkt nem bonyolítottuk túl. Ma is sokféle ember bír ott együtt lenni, sőt, több. Eredetileg Sziámi-nyaralásnak terveztük, és azt sem tudtuk, lesz-e belőle következő. Nagyjából most is az, ami, de kétségtelenül megnőtt egy kicsit.”

Müller Péter Sziámi Nem lett igazuk: a szervezők, habár még mindig nyögték az első két év horribilis veszteségeit, 1995-ben csakazértis nekivágtak újra. A fesztivál neve ekkor már csak szimplán Sziget volt – a diák előtag nélkül – , itt volt a Clawfinger, Jeff Healey, a Stranglers és John Cale, no meg mintegy 173 ezer ember, de a mérleg alapján egyértelmű volt, hogy hiába a létrehozók által egyébként mindig is kevesellt, átlagosan 8-10 százalék körül mozgó állami támogatás, hiába az egyre csalogatóbb márkanév, a fesztivál nem fog megállni a lábán tőkeerős főtámogató nélkül. Ez a következő évben meg is érkezett a Pepsi képében, amivel számos ős-szigetelő ellenszenvét sikerült kiváltani (kérdés persze, hogy jobban örültek volna-e annak, ha egyáltalán nem kerül megrendezésre a jamboree). 

Az innentől Pepsi Sziget néven futó fesztiválon ebben az évben már ugrásszerű fejlődést lehetett tapasztalni és a méretek is egyre csak nőttek. A külföldi fellépők közé bekerült egy igazi elsőligás sztár is a Prodigy képében, akik ekkoriban éppen útban voltak karrierjük csúcsa felé, de itt volt az akkor még néhány hónapig a Guns N’ Roses kötelékébe tartozó Slash is (ő viszont egyöntetű vélemények szerint csak egy igazi nagybetűs haknival ajándékozta meg a fesztivál közönségét). Eredetileg még az Offspringet is meghirdették ebben az évben, ám a kaliforniai rágógumipunk legnagyobb mesterei végül mégsem voltak itt, ellentétben Iggy Poppal, a Therapy?-val, a The Levellersszel, a Sonic Youth-tal és a The Batesszel. A mérleg a végén még mindig veszteséges volt a 206 ezer néző ellenére is, ám a mutatókat alaposan megvizsgálva látszott, hogy korántsem lesz ez mindig így: minden téren látszott az egyértelmű emelkedés. 

1997 minden addigi évnél csalogatóbb felhozatallal kecsegtetett: 20 helyszínen 600 programmal, közöttük 14 külföldi fellépővel. A fő húzónév egyértelműen David Bowie volt, aki ugyan annyi pénzt kért, amennyit csak nem szégyellt – több mint 100 ezer dollárt – , ami miatt az aznapi napi belépők árát meg is kellett emelni, de eljövetele kétségkívül még nagyobb rangot adott a Pepsi Szigetnek (más kérdés, hogy a közönség annyira azért nem érdeklődött iránta, hogy gondolkodás nélkül kicsengesse a borsos jegyárat, legalábbis ez tükröződött vissza az aznapi nézőszámból). A kaméleon mellett itt volt még az örökifjú Motörhead, a már agonizáló és meglehetősen lagymatag koncertet adó Faith No More, nevelt a Rollins Band, bemozogta a színpadot a Foo Fighters – amit akkortájt még mindenki csak egy ex-Nirvana zenész csapataként volt képes beazonosítani – , de tiszteletét tette a dEUS, a Toy Dolls, a Chumbawamba és a Cardigans is. A csúcsra felért Prodigy alig több mint egy héttel a lekötött fellépés előtt lemondta a koncertet, mivel ugyanaznap egy másik helyszínen a U2 nyitózenekaraként többet tudtak kaszálni.

A Sziget szervezői nem voltak ilyen szerencsések: az eredmény ezúttal is bukta lett, ám egyértelműen látszott, hogy innentől már nincs visszaút, Közép-Európa legnagyobb fesztiválja túlnőtt önmagán: a látogatók száma csaknem negyedével nőtt az előző évihez képest, de ezen belül a külföldi vendégek aránya is szignifikánsan gyarapodott. Egy napijegy ekkoriban 800 forintba került.

Hazajáró lelkek

Az előző évi 260 ezres látogatószám 1998-ban nem változott jelentősen – nyolcezerrel voltak többen – , ami lehetett akár annak is köszönhető, hogy ebben az évben nem szerepeltettek igazi külföldi húzóneveket a szervezők, de ekkorra már általánosságban is elmondható, hogy a látogatók legtöbbje nem egy vagy több konkrét előadó, hanem kimondottan a “szigetérzés” miatt látogatott ki a Hajógyári Szigetre. Az ekkor még leginkább csak hazájában közkedvelt Rammstein és a Green Day mellett ismét itt volt a Therapy? és a Chumbawamba, a fesztiválon megfordult kultuszelőadók körét Patti Smith és a Popes élén fellépő Shane McGowan gyarapították – utóbbi erősen rogyadozó egészségi állapotban – , a meghirdetett Pantera és Paradise Lost elmaradt, azt viszont aligha tudja bárki is, hogy mit keresett a Nagyszínpadon Coolio. Az éjszakai koncertek első ízben zajlottak hangszigetelt sátrakban az óbudai városvezetés és a helyi lakók tiltakozása miatt. 

1999-ben a nézőszám 297 ezerre hízott, az előző évben 290 millió forintos büdzsé hirtelen felugrott 420 millióra, egy napijegyet pedig 1500 forintért vesztegettek. A percembereket a Guano Apes képviselte, de igazi mélypontnak számított az érdektelen, eseménytelen koncertet adó Paradise Lost is. Az ezek által ejtett sebeket a Faithless, az Apocalyptica, a Liquido és az Asian Dub Foundation volt hivatott gyógyítani – megoszlanak a vélemények, milyen sikerrel.

Év	Látogatók száma összesen	Elővételes hetijegyek között a külföldiek %-os aránya	Összköltségvetés (millió Ft)	Hetijegyek elővételes ára (Ft)	Napijegyek Ára (Ft)
1993	43.000	0%	26	1.800	300
1994	143.000	15%	120	1800	300
1995	173.000	15%	145	2.500	500
1996	206.000	30%	180	2.800	700
1997	260.000	35%	200	5.000	800
1998	266.000	50%	290	6.000	1.200/800
1999	297.000	55%	420	7.000	1.500
2000	324.000	60%	580	8.000	2.000
2001	361.000	60%	900	10.000	2.500
2002	355.000	60%	1005	12.000	3.000
2003	351.000	60%	1200	14.000	3.500
2004	369.000	60%	1450	16.000	4.000
2005	385.000	50%	1850	20.000	5.000
2006	385.000	40%	2.225	20.000/24.000	6.000

2000-ben új, rengeteg érdeklődőt vonzó színpaddal bővült a felhozatal, ahol a világzene kiválóságai kaptak önálló deszkákat. Kisebb, de hasonlóan kultikus fellépőhelynek örülhettek a retrománia – és a tréfákra fogékony fiatal közönség – révén a ’60-as, ’70-es évek nagy táncdalénekesei is. A Chumbawamba, a Guano Apes és a Therapy? természetesen ebben az évben sem maradhatott ki a programból, de azért itt volt egy igazi világsztár is az Oasis képében: Bowie óta alighanem ők voltak az elsők a Sziget történetében, akiket egy hasonló jellegű átfogó külföldi fesztiválon is headlinerként léptettek volna fel a helyi szervezők, még ha már erősen leszállóágban is látogattak el Magyarországra. Lou Reed személyében zenélt egy újabb legenda is, de Suzanne Vegának, a Bad Religionnek és a csapnivaló koncertbandának bizonyuló HIM-nek is sokan örültek. A programra összesen 324 ezren voltak kíváncsiak: a fesztivál nullszaldó környékén zárt. 

„Magyarországon egy Sziget méretű fesztivált csak úgy lehet megszervezni, ha az ember jó kapcsolatban van a különböző politikai oldalakkal.”

Gerendai KárolyA következő évben 30 millió forint nyereség termelődött a Hajógyári Szigeten: ez az év abból a szempontból is fordulópont volt, hogy a Pepsi ekkor adta utoljára nevét és pénzét az eseményhez. A kólacég persze aligha azért szállt ki, mert a szigetesek ismét nem bírták nem meghívni a Guano Apest és a HIM-et. A leginkább a Faithless, a Placebo és a Morcheeba nevével fémjelzett Nagyszínpad mellett ebben az évben jelent meg először a kemény zenéknek otthont adó Hammer(world) Színpad, mely azóta is stabilan a harmadik leglátogatottabb koncerthelyszín a fesztiválon. Ezzel gyakorlatilag az utolsó jelentősebb nagy simítás is megtörtént a Sziget arculatán, a legnagyobb nyilvánosságot azonban nem a zenei felhozatal kapta, hanem az ekkortájt kialakult politikai vita arról, lehet-e melegsátor egy hasonló rendezvényen vagy sem.

Habár 2002-ben ismét nyereségre számítottak a rendezők, a kellemetlen időjárás keresztülhúzta számításaikat: az előző évi 361 ezerhez képest elhanyagolható mértékben – ötezerrel – csökkent a nézőszám, így kénytelenek voltak ismét beérni a nullszaldóval. Ebben az évben többek között a The Cure, Iggy Pop, a Pulp, a Stereo MCs és a gonosz kísértetként visszajáró HIM volt hivatott becsalogatni a nem “szigetes” nézőket a fesztiválra. 2003-ban ismét csökkent néhány ezerrel a jegyvásárlók száma, ám ez volt az első év, amikor nemhogy egy, hanem egyenesen két napon is megtelt a Sziget: a Slayer nevével ékesített szombat és a Massive Attackkel csábító vasárnap egyaránt 60-60 ezer ember látogatott ki a fesztiválra. Nagy sikert aratott még a Morcheeba és a Fun Lovin’ Criminals is, Shaggy meghívásának miértjét azonban azóta is sűrű homály fedi. 

Halálbiztos befektetés

2004-ben jött a Pet Shop Boys, a Sugababes, a Rasmus és az Anthrax, 2005-ben pedig hiába figyelte őket annyi ember, mint más nagyszínpados zenekart azelőtt soha, a Kornt ez nem hatotta meg és a fesztivál történetének egyik leghatalmasabb csalódását produkálta. Ekkor már érezhető volt a szervezők törekvése, hogy igyekezzenek minél több olyan nevet hozni a fesztiválra, akik ugyan Magyarországon rétegzenének számítanak, külföldön azonban tömegeket vonzanak: ez nem utolsósorban a Nyugat-Európából érkező vendégek számára lehet kecsegtető. Ennek jegyében került a programba az utolsó két fesztiválon a Franz Ferdinand, a Scissor Sisters, a The Killers vagy a The Hives. 2006-ban már több mint 60 programhelyszínen 44 országból érkezett 250 külföldi előadó, 500 hazai koncert és további számos kulturális és szabadidős program várta a látogatókat. A tavalyi nagy dobás Radiohead után a 2007-es Sziget is legalább két hasonlóan biztos húzással operál: a Nine Inch Nails és a Tool a világon mindenütt biztos nézőmágnesnek számít amellett, hogy szakmai respektjük is óriási. 

Az utóbbi években tehát nagy változások már nem történtek: a Sziget véglegesen megtalálta helyét, a nyári Magyarország egyik fő vendégcsalogatójává, központi témává és nem utolsósorban biztos befektetéssé vált, ahol mindennek megvan a maga helye. Tulajdonképpen olyan, mint egy gyorsétterem: különösebben nagy csalódást nem tud okozni, mert mindenki tudja, mire számíthat, ha kilátogat, legfeljebb az arányok terén érezni néha ilyen-olyan különbségeket.