Csak akkor csinálnak lemezt, ha akarnak, abban a formában, ahogy akarják és olyan körítéssel, ahogy akarják. Négy zenész, akik a 21. század végletekig elüzletiesedett rockvilágában is bármit megtehetnek: ez a Tool, akiket hétfőn végre Magyarországon is megnézhetünk élőben.

A Tool 1990-ben alakult Los Angelesben Danny Carey dobos és Maynard James Keenan énekes jóvoltából, akikhez hamarosan Adam Jones gitáros és Paul d’Amour basszer is csatlakozott. A zenekar már 1992-es debütáló EP-jével, az Opiate-tel is nagy feltűnést keltett, habár a szakma ezt és az 1993-as első lemezt, az Undertow-t is könnyelműen a grunge kategóriába sorolta. Mindez azonban hibás hozzáállás volt: a Tool gyakorlatilag a kezdetektől fogva szabadon, mindenféle elvárást és stílushatárt figyelmen kívül hagyva zenélt, és ez az egyéniségre való törekvés jelent meg sajátos képi világú, azonnal felismerhető videoklipjeikben is. A már Justin Chancellor basszusgitárossal készített 1996-os második lemez, az Aenima bebizonyította, hogy a Tool a grunge halála után is hosszú távra kíván helyet bérelni. A lemez csak az Egyesült Államokban több mint 3 millió példányban kelt el.



A zenekar ezután hosszas csendbe merevedett, mivel tisztázniuk kellett némi jogi nézeteltérést korábbi kiadójával. Maynard James Keenan ezalatt másik zenekarával, az anyabandánál némileg közérthetőbb, de azért azzal erősen rokon zenét játszó A Perfect Circle-lel aratott komoly sikereket. A Tool végül megerősödve került ki a csatából: olyan szerződésekkel bástyázták körül magukat, mely a zenéjükkel kapcsolatos minden döntési jogkört az ő kezükbe helyezett. 
A 2001-es Lateralus mindennél ékesebben bizonyította, hogy a kvartett továbbra is a világ egyik legszabadabban, legelőremutatóbban zenélő társasága, és a 2006-os, sok tekintetben minden korábbinál elvetemültebben kísérletező 10.000 Days is csak ezt erősítette meg. Dalaik kategorizálhatatlanok, egyszerre komplexek, tekervényesek és hipnotikusak, fogósan, rabul ejtően dallamosak és szinte elviselhetetlenül tüskések, kínzóak, nélkülözik a hagyományos verze-refrén-verze-refrén formulákat – tipikusan olyanok tehát, amiket garantáltan 20 év múlva is elő lehet majd venni. 

A Tool nem egy tipikus koncertzenekar, és habár komoly látványosságokat vonultatnak fel, istrángszaggató egyéni megmozdulásokra nem kell számítani a tagoktól, de mindig ott vibrál felettük valami kiszámíthatatlanság, az, hogy nem tudni, mi történik majd a következő másodpercben.