Lemezbemutató helyett „lemezbe mutató” koncertre készül Müller Péter Sziámi a Sziget fesztiválon. Az Isten álljon meg! című albumot már egy egészen új alkotóközösséggel rögzítette, melybe új hangzást hozott a másfeles Ujj Zoltán és a tavalyi Művészetek Völgyében mondhatni véletlenül csatlakozott billentyűs, Horváth Bálint. A Sziámi augusztus 15-én 2.30-kor az Open Színpadon zárja a tizenötödik jubileumi Szigetet.
Néhány napja kaptam egy levelet, mint kiderült egy régi osztálytárstól, melybe egy fénykép volt csatolva, amit először nem ismertem fel. Aztán a szövegből kiderült, hogy én vagyok rajta. A fotó 1973-ban készült az artista iskolában, ahol bohóc osztályba jártam, muszáj volt rátenni a hátsó borítóra.
Többször elhangzott már tőled, hogy amit csinálsz, az nem stílus, hanem segélykiáltás. Munch Sikolya is ezért kapott helyet a borítón?
A borító közös munka eredménye. Van „E”, aki webdizájner és videokészítő, és azt a gondolati világot látja, amibe a zenekar be tud költözni. Picit bonyolultabb az átlagnál, de még ironikusan poposba hajló és emészthető. Örülök is, hogy összehozott bennünket az élet. Mivel nagyon az utolsó pillanatban derült ki, hogy mi lesz a lemez címe, teljesen át kellett alakítani az eredeti elképzeléseinket. Mi nagyon erősen kötődünk érzelmileg, gondolatilag a Baltazár Színházhoz, mondhatni ők ihlették az albumot.
Hol találkoztál velük?
A Songwriter’s kapcsán elég sok költő, író barátom lett, és az egyikőjük hívta fel a figyelmet a Baltazárra. Korábban egy fesztiválon megnéztem azt az előadást, amihez Tóth Kriszta írta a verseket, és az egyik legnagyobb színházi élményem volt. Aztán meghívtuk egymást vacsorára, majd írtam nekik egy négysoros verset egy sms-ben. Így hangzott: Nem tudhatja ép elme / Hol a világ értelme / Akinél a fogyaték /Annál van a hagyaték. Ebből lett egy dal, mégpedig úgy, hogy később volt még egy hasonló élményem. A Miskolci Operafesztiválon a bábszínházban volt egy Down-kóros gyerekekből álló társulat, és egy megragadó pillanattal találkoztam. Az egyik kisfiúnak az lett volna a feladata, hogy beszalad a színpadra és csettint egyet, majd azt mondja: „zenét”! Csakhogy a kisgyerek megfeledkezve magáról nem tudott megszólalni. A vezető pedig súgott neki: „mondd, hogy zenét”! Erre a kisgyerek belépett a színpadra és közölte, hogy „jó, zenét”! Ebből pedig született egy szám, aminek ez lett a refrénje. A dal megszületett angolul, játszottuk is Angliában, elég jól fogadták, gondoltuk, ez lesz az album címe.
Nem akartam, hogy a hendikep – ami angolul egy szójáték is lehet (handicap – fogyatékos, handy cap – varázs sapka) itthon zavarba ejtő vagy érthetetlen legyen.
Feltehetően megbotránkozást keltett volna, ami tőled azért nem áll távol.
Azért Az Isten álljon meg!-nek is meglesznek a marcangolói...
Nem érdekel, ez egy aranyos sztori. A fiam, Brúnó egyszer nagyon eláztatta a fürdőszobát, mire az anyukája bement, és azt mondta neki: „Az isten áldjon meg, mit csináltál?” Másnap meg halljuk, hogy a másik fiam, Péter oktatja Brúnót azzal a szöveggel, hogy „Brúnó, az isten álljon meg”! De Péter ilyen elszólásain már nem vagyok meglepve, tőle ered pár dal néhány sora, úgyhogy fel is van tüntetve az albumon, mint szövegíró. Végül nagy hezitálás után beletörődtem, hogy legyen ez a cím, mert Magyarországon az Isten szó kiejtése is necces - bár istenből sokféle van - , ám Brúnó mellészólása telitalálat. Emellett az is szempont volt, hogy ez egy olyan szám, amit nem én énekelek, hanem a két vokalistám. Ez a dal egy gyönyörű szám, ami nagyon az Encinek való és nagyon magáénak érzi.
A címmel való hezitálás miatt a borítóra tényleg nagyon kevés időnk maradt és eszembe jutott, hogy a gyerekekkel kint voltunk a vidámparkban. János is azt mondta, hogy legyen benne valami száguldás. Szerintem minden embernek érezni kell, hogy ha valami gáz van a világgal, azt, hogy olyan tempót rakott bele valamilyen démon, ami túlmegy az emberi tempón. De félreértés ne essék, ezt nem mint öreg bácsi mondom. Csupán nincs idő arra, hogy hagyják az emberek, hogy megtörténjenek a dolgok, mert iszonyú sok impulzust kapnak, és mert egy élet-halál harcban van hatmilliárd ember, mindenki kutatni akarja magát, de ehhez nincs elég felület, az ember lelke lesz a felület és utána ez nem fér fel. Amikor szimptómái lesznek ennek az egésznek, akkor kétségbe esnek, és ekkor jön az, hogy az Isten álljon meg! Lassíts, mert szédülök! Tehát ez volt az alap. Aztán eszembe jutott, hogy a hullámvasúton szoktak olyan fotók készülni, amik elmosódott arcokat ábrázolnak. Majd bejött Munch Sikolya, ami azért került a borítóra, mert a kierkegaard-i felfogást – miszerint a sikoly a művész végső állapota - akartuk ábrázolni, ehhez passzolt az égő város képe, és ezzel a globális válságot, mint fő üzenetet meg is jelentettük, majd kompenzáltunk a kisgyerekkel, aki mosolyog és nem vesz tudomást arról, hogy hová rohan a világ. Asszociáljuk hozzá a szüleinket vagy a saját figyelő énünket, aki ugyan a hurrikán közepén ül csendben, és valahol nyugodt, de egyben kétségbeesett is, mert a világ kétségbeejtő, és közben vidám hely. Tehát a komoly üzenetek mellett azt akartuk, hogy maradjon meg a jó kedély, mert azért ez egy vidám lemez, egy vidám zenekar.
Ez azért van, mert nem értettek meg bennünket. Számos visszajelzést kaptam régebben, hogy mi egy depi-banda vagyunk, annak ellenére, hogy soha senki nem volt depressziós. Ha meghallgatod az Előrelátó csecsemőt, annak nem az az üzenete - amit persze mindenki megjegyzett -, hogy kösd fel magad, hanem hogy „Ha már megszülettél és nem vagy se hülye, se vak, ha már itt vagy, ne hagyd, hogy leállítsanak”.
A lemezbemutató koncertetek valójában „lemezbe mutató” koncert lesz. Mit is kell ez alatt értenünk?
Arról szól, hogy nagyjából nyolc számot játszunk az Isten álljon meg!-ről, a többi régi dalokból lesz összeválogatva. Egyszer már megkockáztatta a zenekar a 2000-es visszatérésnél, hogy az Egyszerű teremtés című tonnasúlyos lemezt egy az egyben lenyomtuk a Nagyszínpadon, és kiderült, hogy nemcsak új közönség van jelen, hanem azok is, akik a régi számokra szeretnének nyomulni. Nem szeppentem meg, de levontam a következtetéseket.
Új ujja van a zenekarnak a másfeles Ujj Zoltán személyében.
Az albummal is elégedett vagy?
Ezek szerint reneszánszát éli a Sziámi és borítékolható a siker?
Semmiképpen. Én voltam az egyik kezdeményezője annak, hogy ne legyenek magyar zenekarok a Nagyszínpadon, csak tényleg a legegyértelműbbek, mint a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda. Ez a pár alternatívból mainstreambe felkerült zenekar kicsit máshogy él, mint mi. Mi soha nem tesszük függővé az életünket a nézőszámtól, példányszámtól, médiától, mert azok nem mi lennénk. Bár most ettől függetlenül jól megy a zenekarnak, és mindenki szerény megélhetést talált. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy minden olyan eszköz tilos, ami áthangolja a tömegeket, mert az gyanús. Nem szeretnék tömegeket magamra hangolni, mert látom a végét. Minden közéleti ember bukott ember. Az a jó közönség, akit te egyenként hangolsz rá. Ez lehet ezer ember, de a lényeg, hogy ne divatból menjen valaki koncertre, hanem mindenki egyenként élje át, hogy kapcsolatban szeretne lenni a zenekar tagjaival. Ne sztár-rajongó kapcsolat legyen, mert az egy elhibázott dolog. Rólam nagyon sokszor leírták, hogy „sztár”. Nagyon rosszul éreztem magam, mert olyankor is leírták, amikor a kutyát nem érdekeltem, pedig akkor valami jót csináltam, és olyankor még rosszabbul éreztem magam, amikor tudtam, hogy szart csináltam és mégis tízezrek özönlöttek a koncertekre. Egy jó arányt kell eltalálni, csak nekem annyi előnyöm van, hogy én akkor kezdtem rock & rollt, amikor mások abbahagyták. Egyébként meg úgy szeretnék azonos lenni önmagammal, hogy ne tudjak róla.
