Szeptember 5-én ünnepelné 61. születésnapját minden idők egyik legnagyobb rockénekese, Freddie Mercury. A Queen egykori legendás frontembere 1991. november 24-én hunyt el AIDS-ben: halálával nemcsak egy kivételes képességű tehetséget veszített el a világ, de a 20. század második felének egyik bálványát is.

Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, indiai származású szülők gyermekeként 1946. szeptember 5-én. Családjával az 1964-es helyi forradalom kitörése után menekült Nagy-Britanniába. Gyermekkorában főleg az indiai zenék hatottak rá, Londonban azonban egyből megtalálta a Beatles és Jimi Hendrix. „Jimi Hendrix a példaképem. Akár megvan benned a varázs, akár nincs, nem tudod elérni az ő szintjét. Senki sem veheti át a helyét”, mondta Hendrixről utóbb. Miközben már a Wreckage nevű együttesben énekelt, 1970-ben – a rocktörténelem egyik nagy találkozásaként – megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Brian May gitárossal és Roger Taylor dobossal. Mikor ők együttes nélkül maradtak, Freddie beszállt a zenekarba, így indult el a Queen sikersorozata. Magát a nevet is Mercury találta ki, és az együttes logóját is ő tervezte. Hamarosan csatlakozott John Deacon basszusgitáros is. Az énekes 1973-ban, a zenekar első albumának megjelenése előtt Larry Lurex néven kiadott egy kislemezt, rajta egy Beach Boys feldolgozással, de a végeredmény bukás lett – akárcsak a Queen első lemeze, ami szintén nem érdekelte a közönséget.

A proto-rocksztár

Az ezt követő próbálkozások aztán fokozatosan eredményt hoztak: a csapat második lemeze, majd a Sheer Heart Attack egyre ismertebbé tették a bandát, az 1975-ös A Night At The Opera pedig kétségtelenül az egész évtized egyik legkerekebb és legfontosabb rockalbumává vált, rajta olyan örök klasszikusokkal, mint a Bohemian Rhapsody, a Love Of My Life vagy a You’re My Best Friend. A Queen innentől kezdve a KISS mellett a stadionrock másik nagy császárának számított a ’70-es években, hatalmas kultuszukhoz pedig nagyban hozzájárult Mercury páratlan hangja és extravagáns frontemberi teljesítménye is.

A Queen és Mercury ugyanakkor sosem számítottak a zenei sajtó kedvenceinek: már a kezdetekkor hatásvadász módszerek alkalmazásával vádolták őket, elavultnak tartották a glam rock elemeket, és művinek is a szokatlanul erős kiadói támogatás miatt. Legendás volt a szaksajtóval való rossz viszonyuk is.

A zenekar a két évtized fordulóján kísérletezésbe kezdett, akárcsak kortársaik nagyrésze, hiszen az új hullám őket sem hagyta érintetlenül: a funkys elemekkel kacérkodó The Game még hatalmas ovációt eredményezett – ez volt az egyetlen sorlemezük, ami felkerült az amerikai listák első helyére, az Another One Bites The Dust pedig egyenesen a Queen egyik legnagyobb kislemezsikerévé vált – , de az 1982-es Hot Space zenei utazásait a rajongók jelentős hányada már nem fogadta el. Az 1984-es The Works visszakanyarodást jelentett a hagyományosabb vonalhoz. Mercury első szólólemeze, az 1985-ös Mr. Bad Guy ugyanakkor a poposabb, lazább irányra fektette a hangsúlyt. A reflektorfény azonban nem erre irányult, hanem a Queen tornádószerű fellépéseire az azévi Live Aid és Rock In Rio fesztiválokon, ahol egyöntetű vélemények szerint az ő blokkjaik jelentették a csúcspontot.

A Queen utolsó turnéja az 1986-os A Kind Of Magic albumhoz kapcsolódott, melynek során Budapesten, a Népstadionban is felléptek. 1988-ban Mercury Barcelona című albumával úttörő vállalkozásba fogott: teljes egészében az általa rajongott opera stílusnak szentelte az anyagot. A fogadtatás vegyes volt, de ha valakinek eddig nem lett volna nyilvánvaló, itt azzá válhatott, hogy esetében jóval többről van szó, mint egy sima rockénekesről.

Az utolsó fázis

Ezt követően elkezdtek terjedni a pletykák arról, hogy Mercury HIV-fertőzött, noha a zenekar és az énekes következetesen cáfolták ezeket. 1989-től kezdve azonban nem lehetett megállítani a találgatásokat: a zenésztársak a The Miracle lemez készítése közben tudták meg a szörnyű tényt, és ehhez az albumhoz már nem kapcsolódott koncertsorozat. Innentől kezdve minden cáfolat ellenére is amolyan köztudomású pletyka volt, hogy a biszexuális és partnereit meglehetősen gyakran váltogató énekes AIDS-es. Következő albumuk, az 1991 februárjában jelent megjelent Innuendo idején a sajtó már inkább törődött Freddie egészségi állapotával, mint az új lemezzel, különösen az olyan szerzemények fényében, mint a These Are The Days Of Our Lives vagy a záró The Show Must Go On, ami már egyértelmű búcsú volt.


Mercury végül 1991. november 23-án sajtónyilatkozatban ismerte el, hogy AIDS-es, majd másnap elhunyt. Temetése szülei kérésére zoroasztriánus szertartások szerint folyt, testét elhamvasztották. A hamvak holléte ismeretlen, egyes információk szerint a szülei őrzik őket. Halála csak még jobban ráirányította a figyelmet a betegségre. A következő év áprilisában zenésztársai hatalmas koncertet rendeztek a Wembley Stadionban, melyen a világ könnyűzenei életének krémje lépett fel, a bevételekből pedig a Freddie Mercury Phoenix Trustot, egy AIDS-fertőzötteket segítő alapítványt hoztak létre. A Queen ugyan hivatalosan sosem oszlott fel, sőt, turnéztak is az egykori Free és Bad Company énekes Paul Rodgersszel, a három életben maradt társ mindig kínosan ügyelt arra, hogy még csak véletlenül se tűnjön úgy: utódot keresnek vagy állítanak Mercury helyére. Habár 16 éve halott, az általa hagyott űr nemcsak a Queen élén maradt betöltetlen.