Napvilágot látott - és már magyarul is nézhető! - a várva várt film, A Vasember előzetese. A kisfilmből már azt is megtudhatjuk, hogyan lesz a fegyvergyáros milliomos Tony Starckból az igazságosztó Vasember, megpillanthatjuk a szuperhős páncélzatának több változatát – a Vasember rajongókat amúgy is ez érdekelte leginkább –, és a legfontosabb szereplők közül is megismerhetünk párat.
A főszerep, akárcsak a filmben, itt is Robert Downey Jr.-é, de feltűnik Terrence Howard és Jeff Bridges is, illetve láthatunk egy izgalmas légi párbajt, amely máris ellentmondásokat szült. A neves szaklap, a Variety szerint az előzetes ezen része egyáltalán nem lesz látható a filmben, és csakis azt a célt szolgálja, hogy „eladja” a beharangozó kisfilmet.Jon Favreau rendező mindezt sietett cáfolni, mondván, hogy csak arról van szó, hogy a légi bemutató – amelyben Vasember két sugárhajtású vadászgépet is maga mögé utasít – még nem a végleges verzió, és ezt értették félre a filmes szaklap munkatársai. Mi ezúttal a rendezőnek hiszünk. A magyar nyelvű előzetes ide kattintva tekinthető meg. A Vasember hazai bemutatója 2008. április 30-án lesz.